Klárival a "Köszi Anyu!" fotókiállítás pénteki megnyitójával egybekötött sajtótájékoztatón készítettünk interjút.

Az egykori műkorcsolyázó sokat mesélt családja, sportban betöltött szerepéről. Édesanyját mindig is lenyűgözte ez a sportág, ezért kijelentette: ha neki lánya lesz, korcsolyázni fog. A kislány így elég hamar megismerkedett a jéggel, viszont 10 évesen, látva, hogy a barátai milyen jókat játszanak a téren, alábbhagyott a lelkesedése. Ekkor tanácsolták neki, hogy próbálkozzon még meg a jégtánccal, amit aztán éveken át sikeresen űzött. Párjával, Tóth Attilával ezek után hamar elkezdtek együtt dolgozni. Klári húga és Attila öccse szintén jégtáncoltak, „mi voltunk Engi-Tóth I, ők pedig Engi-Tóth II” – jegyzi meg viccesen. A fiatalabb testvérek hamarabb abbahagyták, de ők meg sem álltak az olimpiáig.

Az 1984-es téli olimpiai játékokat a meglepetések olimpiájának nevezi. Egy héttel a megmérettetés előtt derült ki, hogy a mindössze 16 éves sportolónő és párja utazhatnak Szarajevóba. A két fiatal így kölcsönruhában elindult életük egyik legnagyobb versenyére. „Abban a pár napban igazán sportolónak éreztem magam” – emlékezik. A hirtelen jött kihívás miatt sokkal kevesebb teher nehezedett rájuk, mint később. Azért volt némi bonyodalom; Klári elhagyta az akkreditációját és az edzések sem mentek igazán, de mindezek ellenére a verseny hibátlanul sikerült. A következő olimpián már az előkelő 7. helyet szerezték meg Calgaryban, amit ’92-ben, Albertville-ben szerettek volna felülmúlni. Ott szintén hetedikek lettek, amit akkor csalódásként éltek meg. „Viszont ott tanultam meg síelni” – teszi hozzá mosolyogva.

Az olimpiákon kívül az 1989-es párizsi világbajnokságot emeli ki, ahol a páros dobogóra is esélyes volt. Teljesítményük alapján meg is érdemelték volna a harmadik helyet, viszont pontozásos sportág révén a franciák állhattak dobogóra, így ők a negyedikek lettek.

„És hogy mire vagyok a legbüszkébb a pályafutásomon kívül? A gyerekeimre!” – húzza ki magát. Nagylánya sokáig táncolt, illetve balettozott, a „kicsit” pedig a rövidpályás gyorskorcsolya vonzza, aminek anyukája külön örül, hiszen ő megtapasztalta a pontozásos sport minden hátrányát. Fia triatlonozik, a versenysporttal járó hajnali keléseket most vele éli át nap, mint nap. Gyermekeit mindig is féltette az élsporttól, de természetesen maximálisan támogatja őket mindenben.

Engi Klára közel 20 éve foglalkozik gyerekekkel. Korcsolyaiskolát üzemeltet, továbbá 2 éve családi napközit nyitott. „A fiatalok 1-6 éves korig alakíthatóak a legjobban, rengeteg élményt tudnak nyújtani. Ezek a legcsodásabb évek! Ezért is hatalmas rajtam a felelősség, nemcsak nekik, de a szülőknek, illetve a hatóságoknak is meg kell felelni” – magyarázza.

Nyár óta a szövetség megbízásból a "Gyere korizni!" program vezető koordinátoraként is tevékenykedik. A korcsolyasport bekerült a 16 kiemelt sportág közé, így a toborzásra is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek. Központokat állítanak fel az országban, ahova az ovisok délelőttönként ingyen járhatnak, de a délutáni csoportok is kapnak segítséget: ha nincs korcsolyájuk, akkor biztosítanak számukra. „Csodálatos az elejétől ott lenni! Tömegeket szeretnénk mozgósítani; először megmutatni, megismertetni a sportot, majd ha megszerették, lehetőséget biztosítani számukra, hogy onnan bármilyen irányba elmozduljanak” – mesél a programról.

A Szocsiba induló sportolóknak kívánja, hogy azt a rengeteg munkát - sírást, szenvedést, örömöt, boldogságot, ami a felkészülés során érte őket - tudják kamatoztatni, és hogy minden körülményt kizárva a legfontosabb pillanatban sikerüljön mindent kihozni magukból.

(Bartus Evelin, Foto: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, MOB/Kovács Anikó)