Téli olimpikonok anno: Gyulai Miklós bobversenyző

Téli olimpikonok anno: Gyulai Miklós bobversenyző

2014. 01. 18.
Megosztás

Volt téli olimpikonokat bemutató sorozatunk következő szereplője Gyulai Miklós (jobbra), bobos és atléta. A sportoló azon kevesek közé tartozik, akik téli és nyári olimpián egyaránt részt vettek. Miklós azóta is a magyar sportélet szerves része: 2009 óta ő a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, illetve lassan 20 esztendeje dolgozik sportriporterként.

Az ismert sportriporter-sportvezető, Gyulai István idősebbik fia 1993-ban, 23 évesen került Nicholas Frankl kormányossal az innsbrucki bob iskolába, akivel a ’94-es olimpián már Magyarországot képviselték. Rögtön érvényes helyezéssel zártak, a 28. helyet szerezték meg. Miután abbahagyta a versenyzést, sportkommentátorként számos világkupát és világbajnokságot közvetített; emellett két téli olimpián is a magyar válogatott csapatvezetője volt, ahol testvére, Gyulai Márton – a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára – versenyzőként vett részt.

Miklós, bár bobban is nagyon szép sikereket ért el, fő sportágának mégis az atlétikát tartja. Ez talán nem is meglepő, hiszen szülei is ebben a sportban képviselték hazánkat az olimpián. Édesapja továbbá főiskolai világbajnok, édesanyja pedig Európa-bajnoki harmadik és Universiade győztes volt. „Sosem presszionált a szüleim sikere, de azt gondolom, hogy az olyan családokban, ahol a szülők is élsportolók voltak, a gyermek sorsa többnyire eleve elrendeltetett” – magyarázza. Mikor arról kérdeztük, hogy melyik eredményére a legbüszkébb, az 1998-ban 60 méteren futott 6,59 másodperces idejét emelte ki, amivel egy évig magyar csúcstartó volt, illetve az 1999-es világbajnoki 7. helyezését, amit a 4x100-as váltó tagjaként ért el.

Gyulai Miklós lassan 20 esztendeje dolgozik sportriporterként, bob- és atlétikaversenyeket is közvetít, bár itt is az atlétika dominál. Legjobb élménye a 2003-as párizsi Golden League atlétikai versenyhez kötődik, ahol Varga Judit 1500 méteren nagyszerű futással megnyerte a viadalt. „Ezt a versenyt édesapámmal, a korábbi kiváló televíziós szakemberrel, akkor már sportdiplomatával közvetíthettem” – meséli büszkén. Másik kedvence a 2004-es diszkoszvetés olimpiai döntője, ahol három magyar is szerepelt, amelyből kettő is a dobogóra állhatott, az egyik a legfelső fokára. Bár sajnos a megmérettetés után nem várt események következtek…

A volt olimpikon ma már a MASZ élén áll és büszke arra, hogy „a sportok királynője ismét elfoglalta az őt megillető helyét a magyar sport térképén”. „Sikerült megértetni a versenyzőkkel, edzőkkel és vezetőkkel, hogy nem elég, ha egy hajóba ülünk, egy irányba is kell eveznünk” – értékeli a jelenlegi helyzetet. A sportágat illetően nagyon bizakodó, ha a magyar atlétika azon az úton halad tovább, amelyiken most van, akkor több komolyabb eredményre is számíthatunk a jövőben.

Bár az atlétika szervesebb része Gyulai Miklós életének, a mob.hu kíváncsi volt, hogyan látja a magyar bob jelenlegi helyzetét és jövőjét. „A ’90-es évek óta minden tekintetben sokat változott a "téli Forma 1". Egy bobosnak profi pilótának és profi atlétának is kell lennie.” A jövőt kétségesnek tartja, hiszen ők is mindent saját erőből értek el. „A folytatás kizárólag azon múlik, hogy lesz-e olyan vállalkozó, kihívásokat szerető fiatal, aki pénzt, energiát és időt fektet ebbe, az egyébként fantasztikus élményeket nyújtó sportágba” – méri fel a helyzetet.

A Szocsiba induló sportolóknak végezetül a következőket üzeni: „a nehezén már túl vagytok, hiszen kivívtátok az indulás jogát, tehát nincs más dolgotok, mint élvezni a versenyzést és a legjobb tudásotok szerint befejezni az olimpiát!”

(Bartus Evelin, Foto: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum)