Téli Speciális Világjátékok, 2. versenynap: Padlóhokisaink kétszer is győztek

Téli Speciális Világjátékok, 2. versenynap: Padlóhokisaink kétszer is győztek

2013. 02. 01.
Megosztás

A Dél-Koreában zajló Speciális Téli Világjátékokon a magyar padlóhoki-válogatott két alkalommal is pályára lépett a második versenynapon.

Először Trinidad és Tobago ellen nyert csapatunk fölényesen, 7-0-ára, egyre javuló játékot bemutatva, aztán következett Jamaica, amely gárdát szerdán is legyőzték fiaink, de ezúttal szoros küzdelemben sikerült csak diadalmaskodnunk, így lett a vége 3-2. Padlóhokisaink az erőviszonyokat látva minden bizonnyal a legerősebb divízióba nyernek majd besorolást!

A magyar hófutók ismét remekeltek, ezúttal a 200 méteres távon bizonyították tehetségüket.
Csontos Piroska az első, míg Sőre Zoltán és Tóth László egyaránt a 2. legjobb idővel került divíziója döntőjébe.

Alpesi síelőink, műkorcsolyázóink és gyorskorcsolyázóink folytatták a divízionálás küzdelmeit.

Magyar idő szerint péntek hajnalban az 500 méteres döntők után már érmeket osztanak a gyorskorcsolya-csarnokban. A műkorcsolyázók kűrjeinek bemutatásánál Vendégh Hajnalkának szurkolhatunk, míg az alpesi síelők mezőnyében az óriás-műlesiklás fináléja következik két magyar versenyzővel.

A Világjátékokon egyébként 111 ország 3200 sportolója méri össze képességét, ügyességét. A speciális olimpia nagyságát pedig hűen tükrözi, hogy 7800 önkéntes és szervező segíti a bátor versenyzőket.

A padlóhokisoknál a rendkívül lelkes és segítőkész Tony nyújt mindenben segítő kezet. Kíséri a fiúkat és gyorsan intézkedik, amikor szükséges. A koreai fiatalember egy kicsit anyanyelvünkön is beszél, szeptembertől pedig az ELTE magyar nyelvi tanszékén lesz vendéghallgató.

PyeongChang eddig jól vizsgázik szervezésből, a versenyhelyszíneken pontosan és korrekten zajlanak az események, ez pedig elégedettséggel töltheti el a 2018-as Téli Olimpia házigazdáját.

(Forrás: Szőke Viktória)