Téli sportok: világesemény része lesz januárban az eplényi Snow Day

Téli sportok: világesemény része lesz januárban az eplényi Snow Day

2013. 01. 12.
Megosztás

A nemzetközi esemény részeként, idén negyedik alkalommal rendezi a Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület a Snow Day-t.

Az elmúlt esztendőkben több ezer résztvevőt megmozgató – 2010-ben Magyarországon, a maga nemében úttörőnek számító – havas rendezvényre január 20-án, Eplényben, a Nordica Síarénában kerül sor.

A gyerekeknek, családoknak kiírt téli szabadidős program, a World Snow Day 2012 óta a világ több országában, egy időben kerül megrendezésre. A Snow Day-t négy évvel ezelőtt Magyarországon rendezték először; az esemény része a Nemzetközi Síszövetség (FIS) által életre hívott "Bring Children to the Snow" programnak.

"Ez a nap azért van, hogy a gyermekek a szüleikkel új élményeket szerezzenek a havon, az emlékek pedig folytatásra ösztönözzék őket. A tavalyi, első World Snow Day-t a világ 39 országában, 225 rendező szervezet munkájának köszönhetően, több mint 200 ezer résztvevővel bonyolították le. A népszerűséget mutatja, hogy a program a déli féltekére is átnyúlik, érdekessége, hogy még világrekord is született. Rendezvényünkkel január 20-án felkerülünk a nemzetközi sítérképre. A Snow Day négy éve úttörőnek számított Magyarországon ebben a "műfajban". Tavaly kétezer résztvevőnk volt a Nordica Síarénában, idén is több ezer látogatót várunk Eplénybe" - foglalta össze Barbai Áron ötletgazda-főszervező.

Az eplényi, IV. Snow Day keretében rendezik a XII. Veszprémi Nyílt Sí- és Snowboard-bajnokságot, emellett színes családi eseményekre is sor kerül. A kilátogatók a szakmai programok és téli sportversenyek mellett válogathatnak különböző szórakoztató, családi, zenés téli programok közül.

Bővebb információk és versenykiírás: siarena.hu