Téli "többtusáztak" az evezősök

Téli "többtusáztak" az evezősök

2013. 02. 13.
Megosztás

A II. Sport XXI. evezős többtusa-versenyt látványosan gyarapodó versenyzői létszámmal
fbruár 10-én került megrendezésre. Az eseményre az idei évben 10 klub 141 versenyzője adta le nevezését, mely jelentősen meghaladta a tavaly bevezetésre került verseny akkori 85 fős induló létszámát.

Ez a verseny a 14 év, és az az alatti korosztály számára nyújt versenyzési, felmérési lehetőséget a téli felkészülési időszakban. Mint az a verseny nevéből is kiderül, az ide nevezett sportolók többféle (összesen 8 feladat) – a sportági profilnak megfelelő – képesség teljesítésével mérhették össze tudásukat. A versenyhelyszín (TF), és a Sport XXI. pénzügyi keret nyújtotta lehetőséget kihasználva az evezés utánpótlását jelentő sportolók, antropometria mérésen illetve gerincszűrésen is átestek, ezzel is segítve a felkészítő szakemberek munkáját a jövőbeli eredményes felkészítést, kiválasztást illetően.

A verseny lebonyolítása, összetettségéből és létszámából fakadóan reggel 8:00 órától délután 14:30 óráig tartott, mely után következett az eredményhirdetés. A díjkiosztásnál nemenként, koronként, egyéni- és csapatversenyben hirdettek eredményt. Az egyesületek közötti csapatversenyt szoros vetélkedésben idén a nagy létszámmal induló Mosonmagyaróvári VE nyerte 21 ponttal, a második helyezett Vác VEC (23 pont), és a harmadik helyezett Budapest EE-t (25 pont) megelőzve. Ennek a korosztálynak a következő versenyzési lehetősége a Sport XXI. utánpótlás ergométeres országos bajnokság lesz, mely vélhetően még népesebb sportolói létszámmal bír majd.

Részletes versenyeredmények: itt

(mesz.hu/Ficsor László)