Teljes kerettel készül a hokiválogatott az olaszok ellen

Teljes kerettel készül a hokiválogatott az olaszok ellen

2013. 04. 19.
Megosztás

A kisebb sérüléssel bajlódó Szuper Levente és Magosi Bálint is teljes értékű munkát végzett a divízió I-es vb-n szereplő magyar jégkorong-válogatott csütörtöki edzésén.

Az egy év kihagyás után a kapuban régi formáját idéző Szuper és a hajrában gyors egymás után három kőkemény lövést blokkoló Magosi az MTI-nek arról számoltak be: zúzódásaik nem olyan súlyosak, hogy ne vehetnének részt a csütörtöki 50 perces átmozgatáson.

"Az egyik lövés pont a térdem mellett találta el az izmot, kellemetlen, de sokat jegeljük, így aztán kibírható. Semmi vész, ez hozzátartozik a hokihoz" - jegyezte meg a tréninget követően Szuper, bal térdén hatalmas kötéssel.

A szerdai 2-1-es győzelemmel kapcsolatban megjegyezte: a találkozó előtt elhatározta, hogy a britek elleni mérkőzéshez képest agresszívebben fog védeni, messzebbre kijön majd a kapujából.

"Minden társam úgy volt vele: ide nekünk a kazahokat! Ha jobbak nálunk, mutassák meg, de dolgozzanak meg a győzelmükért. A szurkolóink is rengeteget segítettek, és bizony szerencsénk is volt" - mondta Szuper, aki 40 lövésből 39-et megfogott.

A csatár Magosi a meccs zárószakaszában olyan hősiesen védekezett, hogy három kazah kísérletnél is testével fogta fel a korongot, az egyik lövés a vádliján találta el, amely csúnyán bevérzett.

"Egy kicsit érzékenyebb a kelleténél, de ezt a pár napot kibírom, majd a vb után ráérek gyógyítgatni" - jegyezte meg.

Abban mindketten egyetértettek, hogy nem szabad "elszállni" a szerdai sikertől, mert pénteken a hasonlóan erős olaszok lesznek az ellenfelek.

"Fejben megint ott kell lennünk, nem szabad hibázni. Fontos lesz, hogy már az elejétől higgyünk magunkban, és hajtsunk, ne adjunk nekik teret, mint ahogy a kazahoknak sem adtunk. Elismerem, nem volt szép hoki, amit játszottunk, de ilyen nagy csapatok ellen így van esélyünk" - fogalmazott Szuper.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: végig hitt a csapatban, hiszen tudta, mennyi munka van már a játékosok mögött.

"A felkészülés jól sikerült, csak sajnos a dél-koreaiak ellen nem tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, és ezen a szinten ezt könyörtelenül kihasználja az ellenfél. A kazahok ellen szinte minden sikerült, főleg a védekezés volt remek, és nem is maradt el a győzelem. Hasonlóan kiváló odaadás kell pénteken az olaszok ellen is" - nyilatkozta a kanadai szakvezető.

Pénteken finisébe fordul a divízió I/A-csoportos világbajnokság Budapesten. A Magyarország– Olaszország találkozó lesz minden kétséget kizáróan az utolsó előtti játéknap rangadója.
Először azonban Kazahsztán lép jégre Korea ellenében: Vladimir Krikunov legénységének mindenképpen győznie kell a 12:30-kor kezdődő összecsapáson, ha nem akar lemondani a feljutásról.

A nap második mérkőzésén a hárompontos Japán találkozik a tabella utolsó helyén álló Nagy-Britanniával. Az ázsiai alakulat a bronzéremre hajt, és ezt nagyon is komolyan gondolja. Ezt bizonyítja, hogy a csütörtök esti szervező bizottsági ülésen indítványozták az öltözőcserét, mondván: egyazon folyosón osztoznak soros ellenfelükkel. Beadványukat azonban nem támogatták a csapatok képviselői, mivel ez korábban is előfordult a tornán – például a magyar–kazah mérkőzésen –, és semmilyen problémát nem okozott a nemzetek megfelelő elszeparálása a le- és kivonuláskor.

A péntek legnagyobb érdeklődéssel várt párosítása kétségtelenül a Magyarország–Olaszország mérkőzés lesz, ahol 19:30-kor dobják be a korongot. Amennyiben a házigazdák a rendes játékidőben legyőzik az eddig hibátlan listavezetőt, akkor az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül feljutnak a legmagasabb osztályba.
Olaszország szintén idő előtt megválthatja jegyét egy osztállyal feljebb, de ehhez győztesen kell az öltözőbe vonulniuk az utolsó dudaszó után. A telt házas mérkőzésen a magyarok piros, az olaszok fehér mezben korcsolyáznak ki a Sportaréna jegére, a sípot pedig a kanadai Pascal St. Jacques, illetve a fehérorosz Makszim Szidorenko fújja majd.

Az olasz jégkorong-válogatott - Kazahsztánnal azonos pontszámmal - 16. az IIHF világranglistáján. A csapat 1992 és 2008 között három évet leszámítva a legmagasabb osztály tagja volt, ám 2008 óta folyamatosan liftezik az A-csoport és a Divízió I között.
2008-ban, 2010-ben és 2012-ben kiestek a legjobbak közül az olaszok - ám ehhez az is kellett, hogy oda minduntalan azonnal vissza is jussanak. Legutóbb éppen 2011-ben, Budapesten nyert Divízió I-es világbajnokságot a talján gárda, azóta is fájó emlék a hazai szurkolóknak, hogy éppen a házigazda magyar válogatott előtt.
Hogy vajon lehet-e kétszer is ugyanabba a folyóba lépni, és immár a harmadik páratlan évben is visszajutni, Budapesten kiderül.

Az utóbbi öt év olasz eredménysora

2008 - A-csoport - 16. hely (kiesett)
2009 - Divízió I - 1. hely (feljutott)
2010 - A-csoport - 15. hely (kiesett)
2011 - Divízió I - 1. hely (feljutott)
2012 - A-csoport - 15. hely (kiesett)

Az olasz vb keret


A vb statisztikák 3 forduló alapján: 4 olasz és két magyar teljesítmény az élen

A pénteki menetrend:

4. FORDULÓ (április 19)

12:30 - Kazahsztán–Dél-Korea
16:00 - Japán–Nagy-Britannia
19:30 - Magyarország–Olaszország

Az ukrán-lengyel csata a feljutásért

Az ukrajnai divízió 1/B-s férfi jégkorong-világbajnokságon a papírformának megfelelően a szombati Ukrajna–Lengyelország rangadó győztese juthat fel a divízió I/A mezőnyébe.

A csoportot jelenleg vezető lengyelek 5–3-as győzelmet arattak Észtország ellen, a házigazda Ukrajna hosszabbításban, kétgólos hátrányból fordítva verte meg Hollandiát – a két esélyes egymás elleni ki-ki csatájának a győztese jut fel a divizion 1/A osztályba. Románia Goga Attila és Papp Szabolcs góljával legyőzte Litvániát, biztosítva ezzel bennmaradását.

DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, B-CSOPORT, DONECK

4. FORDULÓ
Lengyelország–Észtország 5–3
Románia–Litvánia 2–1
Hollandia–Ukrajna 2–3 h. u.

5. FORDULÓ (árilis 20)
Hollandia–Románia
Litvánia–Észtország
Ukrajna–Lengyelország
Az állás: 1. Lengyelország 12 pont, 2. Ukrajna 11, 3. Hollandia 7, 4. Románia 6, 5. Észtország 0, 6. Litvánia 0


DIVÍZIÓ 3-S VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, FOKVÁROS
3. FORDULÓ
Luxemburg–Írország 5–0
Észak-Korea–Görögország 7–1
Dél-Afrika–Egyesült Arab Emírségek 15–0
Az állás: 1. Dél-Afrika 9 pont, 2. Észak-Korea 9, 3. Luxemburg 3, 4. Írország 3, 5. Görögország 3, 6. Egyesült Arab Emírségek 0

(Forrás: MTI)