Sárközy Tamás Emléktorna - Magyarország-Ukrajna

Finisben jégkorongozóink az olimpiai selejtező előtt

2024. 02. 06.
Megosztás

A csütörtöktől szombatig tartó budapesti olimpiai selejtező előtt sajtónyilvános edzést tartott a magyar férfi jégkorong-válogatott a budapesti Tüskecsarnokban.

„Most kedd délelőtt volt az első közös edzésünk, és nagyszerűen sikerült. Csapatként kell játszanunk, akkor véghez vihetjük a terveinket, megnyerhetjük a tornát, és készülhetünk majd az utolsó kvalifikációs körre. Itt most mi vagyunk a legelőkelőbb helyen kiemelt válogatott, ezért mindenki minket akar legyőzni. Biztos, hogy a spanyolok, a litvánok és a japánok is szeretnének minket meglepni, de nekünk erre fel kell készülnünk mind lelkileg, mind fizikailag” – mondta az MTI-nek a kanadai Don MacAdam szövetségi kapitány.

Hári János szerint sokkal jobb úgy készülni, ha van tét, jelesül az olimpiai selejtező, mintha egy „sima” felkészülési tornára érkeztek volna. „Nyerni mindig jó dolog, de nem érzem, hogy kötelező lenne a feladat. Nem lehet úgy játszani, hogy valami kötelező. Hiába várják el tőlünk esetleg, hogy most jussunk tovább, mert például a japánok is nagyon erősek, és folyamatosan jönnek fel. Persze, mi vagyunk az esélyesek, és úgy kell játszanunk, hogy ezt bebizonyítsuk” – fogalmazott a fehérvári csatár.

Galló Vilmos, a svéd Linköping támadója szerint a japánok elleni záró összecsapás lesz valószínűleg a legnehezebb, de a másik két ellenfelet sem lehet lebecsülni. „Jó lesz, hogy tétre megy a torna, és fokozatosan nehezedő ellenfelekkel szemben kell játszanunk. A klubomban mostanában nem játszom emberelőnyben, csak azonos létszámban és emberhátrányban, és ezért lehet a megszokottnál kevesebb pontom, de szeretném most is bebizonyítani a válogatottban, hogy képes vagyok gólokat ütni, gólpasszokat adni. Nagyon vártam már ezt a hetet” – tette hozzá.

A magyarok a spanyolokkal nyolcszor találkoztak, és mindig nyertek, legutóbb 2011. április 22-én divízió I/A vb-n Budapesten 13-1-re, az összesített gólkülönbség pedig 75-19. A litvánokkal szemben 14 győzelem és 1 vereség a mérleg, a gólkülönbség 90-19. Az utolsó egymás elleni felvonáson, a 2022-es ljubljanai divízió I/A-tornán május 4-én 2-1-es magyar siker született. A japánokkal kiegyenlített a csata (17-17 siker), a legutóbbi egymás elleni találkozón, 2023. április 15-én Miskolcon barátságos meccsen az ázsiaiak diadalmaskodtak 3-0-ra. A gólkülönbség 99-115, azaz a következő magyar találat a jubileumi, 100. lenne a riválissal szemben.

A 2026-os milánói olimpia selejtezőjének mostani fázisában érdekelt válogatottak közül a magyar áll a legelőkelőbb helyen a világranglistán, a 19. A Tüskecsarnokban sorra kerülő tornáról – akárcsak Cardiffból és Sosnowiecből – kizárólag az első helyezettek jutnak tovább a következő, utolsó selejtezős körbe, amelyet idén augusztus 29. és szeptember 1. között rendeznek három helyszínen, Pozsonyban, Rigában és egy dán városban. Amennyiben a magyarok továbbjutnak, akkor ők a dániai négyesbe kerülnek a házigazdák, valamint a norvégok és a szlovénok mellé. Ebből a kvartettből az első helyezett jut ki a 2026-os téli olimpiára. A dánok a tervek szerint Aalborgban rendeznék meg tornájukat.

A nemzetközi szövetség (IIHF) megjegyzésében szerepel, hogy ha fehéroroszok nem játszhatnak a nyár végi kvalifikációban, akkor módosulhatnak a selejtezős csoportok, illetve ha az oroszokat sem engedik indulni az olimpián, akkor az ötkarikás beosztás is változhat.

A budapesti torna mindhárom magyar meccsét élőben közvetíti az M4 Sport.

A magyar keret:
kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Hetényi Zoltán (DEAC), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
hátvédek: Falus Ádám (FEHA19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Hadobás Zétény (Visby/Roma, svéd), Horváth Milán (Briancon, francia), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (Martigny, svájci), Pozsgai Tamás (BJAHC), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19)
csatárok: Erdély Csanád (Esbjerg, dán), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bálint (Briancon, francia), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJAHC), Nemes Márton (Mora, svéd), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sebők Balázs (Iserlohn, német), Sofron István (SC Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19),

A torna programja:
csütörtök: Litvánia-Japán 15.00; Magyarország-Spanyolország 18.30
péntek: Spanyolország-Japán 16.30; Magyarország-Litvánia 20.00
szombat: Litvánia-Spanyolország 16.30; Japán-Magyarország 20.00

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)