Kajak-kenu: Teltház az utánpótlás Héraklész Fizikai Felmérőn

Kajak-kenu: Teltház az utánpótlás Héraklész Fizikai Felmérőn

2013. 02. 18.
Megosztás

Hagyományos helyszínen, Győrben zajlott le szombaton a Héraklész Fizikai Felmérő, amelyen 48 egyesület, több mint 1300 sportolója vett részt. A versenyzők létszáma, valamint az általuk nyújtott teljesítmény mutatja, hogy a sportág utánpótlása jó úton jár.

Napokig kérdéses volt, hogy le lehet-e bonyolítani az előre meghirdetett időpontban a versenyt, mert a múlt hét elején leesett hó teljesen betakarta a Dózsa-pályát, ahol a futás felmérője zajlott. Aztán a szervezők beszereztek 25 hólapátot, a Graboplast Győr versenyzői pedig az edzőik irányításával kiszabadították a hó alól az atlétika pályát.

A felmérőn eddig még soha nem látott létszámban álltak rajthoz az ország minden részéről érkező 9 és 18 év közötti versenyzők, akiket számtalan szülő és hozzátartozó is elkísért. A sportolók felmérése négy kategóriában zajlott; futásban, húzodzkodásban, lábemelésben és a nagyobbaknál fekvenyomásban. Volt olyan korosztály, például a 13 éves fiú kajakosoké, ahol 123 versenyző fejezte be a versenyt.

„Nagyszerű, hogy a fiatalok télen is kiélhetik versenyzési hajlandóságukat – mondta Ábrahám Attila főtitkár, aki a helyszínen követte a Héraklész Fizikai Felmérő Versenyt. Ez a felmérő is azt mutatja, hogy alapvetően jól dolgozik a sportág utánpótlása. A szakosztályokban megfelelő létszámokkal dolgoznak a kollégák, a versenyzők fizikai mutatói pedig nagyon meggyőzőek. Nagyon köszönöm a felmérés szervezőinek a munkáját. ”

Ábrahám Attila megjegyezte, hogy a verseny fegyelmezetten és pontosan zajlott a sok induló ellenére.

„Idén sem voltak versenybírók, hanem a gyerekeket kísérő edzők vezették a felméréseket, köszönjük szépen a segítségüket – mondta Weisz Róbert, a verseny főszervezője. "Külön köszönet illeti azokat a versenyzőket, akik ellapátolták a havat az futópályáról. Azt gondolom, hogy a szombaton látott sok kiemelkedő teljesítmény lehet a záloga a sportág jövőbeni eredményességének a felnőtteknél, és az utánpótlás korosztályokban is.”

Az összetett pontversenyben az EDF Démász Szeged lett az első, a házigazda Győri Graboplast és az UTE előtt. Több kisebb szakosztály is ért el kiemelkedő eredményt a felmérőn, a férfi kajak kategóriát a Dunafüred nyerte meg, női kajakban pedig a Regatta 2000 Dunakeszi csapata lett a második a Szeged mögött.

A verseny jegyzőkönyve letölthető innen

(kajakkenusport.hu)