Teniszben és kosárlabdában is hősiesen helyt állt a MOB csapata az ELTE sportnapján

Teniszben és kosárlabdában is hősiesen helyt állt a MOB csapata az ELTE sportnapján

2015. 04. 27.
Megosztás

Vasárnap második alkalommal rendezték az ELTE – Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupáját. A küzdelmeket három sportágban hírdették meg, a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai teniszben és kosárlabdában léptek pályára az egyetemek és főiskolák dolgozóival szemben.

Az eseményt dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke nyitotta meg, majd a sportolóké volt a főszerep.

A dr. Vaska Ottilia, Mateevics Anita alkotta teniszcsapatunk csoportjában fölényesen végzett az élen. A hármas döntőben sem adták könnyen a bőrüket a hölgyek, s dicséretesen helyt álltak a férfi játékosokat kiállító két ellenféllel szemben, s szerezték meg a torna harmadik helyét.

A kosárlabdázóinknak nem volt könnyű helyzetük, hiszen a négy ellenfél csapataiban számos korábbi aktív játékos is helyet kapott. A körmérkőzéses tornán a két felejthető, egy szoros vereség és egy győzelem a torna negyedik helyét eredményezte.

A kosárcsapat tagjai (balról): Balássy László, Kulics Gábor, Lehmann László, Vastagh Enikő, Holló Viktória, Varga Ferenc és Kamocsár Kinga.

A torna fővédnöke dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Hofmann Tamás Újbuda polgármestere és Szekeres Pál az EMMI SE elnöke, miniszteri biztos, védnökei dr. Pálfia Zsolt, az ELTE FDSZ elnöke, dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese és dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora volt.

Az eseménynek célja nem csak az ELTE oktatóinak, dolgozóinak „megmozgatása”, hanem a sporton keresztül az egyetemek-főiskolák közötti együttműködés erősítése is. A rendezvény szakmai együttműködő partnerei a MOB, a MEFS és a BEFS.

(MOB/BL)