Tenisztábort indított Szávay Ágnes

Tenisztábort indított Szávay Ágnes

2013. 08. 29.
Megosztás

Tenisztábort indított Soltvadkerten az idén visszavonult Szávay Ágnes, aki legjobbjaként a 13. helyen állt a női világranglistán 2008-ban.

A hagyományteremtő céllal életre hívott rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy két turnusban összesen 36 határon túli gyermek tanul a 24 éves ex-játékos szülővárosában.

"Nagyon lelkesek a marosvásárhelyi gyerekek, én pedig próbálok nekik minél többet átadni a tudásomból. A jövőben is gyerekekkel szeretnék foglalkozni" - hangoztatta Szávay Ágnes.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár azt mondta, hogy a tábor jelentőségét a sporton túl a nemzeti összetartozás adja.

"Ez egy sportbarát kormány, a tenisz pedig idéntől bekerült az államilag támogatott 16 sportág közé" - jelentette ki a politikus, aki maga is beállt az edző gyerekek közé, és ütögetett Szávayval.

A magyar teniszező egyesben öt, párosban két WTA-tornán diadalmaskodott, s egészségi problémák miatt fejezte be februárban profi karrierjét. A 2007-ben Magyarországon az év női sportolójává, a női tornákat szervező WTA által pedig az év újoncává választott Szávay pályafutása csúcspontjaként abban az évben a negyeddöntőig jutott a US Openen. Utolsó mérkőzését tavaly augusztusban, éppen a New York-i Grand Slam-tornán vívta.

(Forrás: MTI)