Teqball világpremier a Telekom által támogatott soproni VOLT Fesztiválon

Teqball világpremier a Telekom által támogatott soproni VOLT Fesztiválon

2014. 06. 14.
Megosztás

A pénteki sajtóbemutatón már nagy tetszést aratott, így a soproni 22. Volt Fesztivál eseménysorozatához kapcsolódó világpremier látványos repülőrajtot jelenthet a Teqball elnevezésű új – futball-alapú – labdajátéknak.

A túlzás nélkül egyedülállónak nevezhető magyar találmányt a Telekom Szurkolói Arénában ismerhetik meg, illetve próbálhatják is ki azonnal a magyar és a külföldi „VOLTosok”, akiknek a száma idén is megközelítheti, vagy talán meg is haladhatja a százezret. Az új szabadidős képességfejlesztő játék űzéséhez - amely hamarosan versenysportként is csatát nyerhet - nem kell más, csupán egy különlegesen kialakított, pingpong-asztalra hasonlító és hálóval felszerelt mobil „pálya”, egy labda, no és persze a labdával egyre ügyesebben bánó játékosok…

„A korábban labdarúgással is foglalkozó Borsányi Gábor barátommal összefogva kezdtünk hozzá egy olyan asztal megtervezéséhez, amely a középétől mindkét vége felé ívelten lejt, és éppen ennek a megoldásnak köszönhetően a labda mindig oda pattan, ahová szánták – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálatát Huszár Viktor, a Budapesti Műszaki Egyetem Labdarúgó Klubjának vezetője, a játék egyik feltalálója és szabadalmaztatója.

– Tulajdonképpen egy újszerű „lábteniszről”, vagy ahogy szintén emlegetni szokták, „lábtangóról” van szó, amit ki lehet próbálni egyes, illetve páros játék formájában is. Egy térfélen csak három érintés lehetséges, és ugyanazt a testfelületet a labda egymás után kétszer nem érintheti. Hosszú időt töltöttünk el a kísérletezéssel, a matematikai és a fizikai számításokkal, amíg az ideális ívet sikerült kialakítanunk, illetve ráakadtunk a lehető legjobb felületre, a rétegelt falemezes megoldásra. A tesztelésbe – kapcsolatrendszerünkre építve – nem csak magyar focistákat és szakembereket vontunk be, hanem a sportberkekben bemutatásra aligha szoruló holland Ronald Koemant és a Magyarországon edzőként szerencsét próbáló Henk ten Cate-t. Amint véget ér a brazíliai világbajnokság, folytatjuk a marketing és propaganda tevékenységünket, és azt reméljük, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is „beáll” a tesztelők közé.

Az ötletgazdák a sajtóbemutatón azt is felfedték, hogy már jól haladnak a Teqbox elnevezésű kiegészítő szoftver és kamerarendszer fejlesztésével, amelynek pénzügyi hátterét közösségi finanszírozásból, illetve egy úgynevezett kickstarter- kampány segítségével szeretnék megteremteni.

A VOLT Fesztiválon három „Teqboard” asztal állítanak fel, abban a reményben, hogy a hagyományos zenei esemény rajongói találmányuk önkéntes hírvivői lesznek.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)