Thomas Bach - Keményebb dopping elleni harcra szólít az elnök

Thomas Bach így reformálná meg a NOB-ot

2014. 11. 18.
Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kedden bemutatta az Olimpiai Agenda 2020-at, mely 40 (20+20) javaslatot tartalmaz a NOB és az olimpiák megreformálására.


„Ez a negyven ajánlás olyan, mint egy kirakós játék. Ha összeilleszted a darabjait, akkor egy olyan kép rajzolódik ki, mely megmutatja: a NOB megőrzi az olimpiai játékok különlegességét és erősíti a sportot a társadalomban” – fogalmazott a német sportvezető Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban, ahol több olyan olimpiai érmes is megjelent, aki részt vett az előzetes egyeztetéseken.

Az ajánlások közül néhány kiemelt fontossággal bír:

- Változna az olimpiák pályázati rendszere. A jövőben a NOB kérné fel a potenciális érdeklődőket, hogy mutassanak be egy olyan pályázatot, mely egybecseng a hosszú távú sportszakmai, gazdasági, szociális és környezetvédelmi szükségleteikkel. A javaslat kiemeli: a korábbinál jóval nagyobb lehetőség lenne arra, hogy az adott városon kívül rendezzenek meg versenyszámokat. Újdonság, hogy az olimpia akár az országhatárokon is átnyúlhatna – tiszteletben tartva az olimpiai falu integritását.

- Csökkennének a pályázás költségei. Kevesebb lenne a prezentáció, azokhoz pedig komoly anyagi támogatást nyújtana a NOB.

- Nem sportág-, hanem versenyszámcentrikus lenne az olimpiai program. Az akkreditációs létszámnál korlátok lennének megszabva, hogy az olimpia ne nőjön nagyobbra, az viszont lehetővé válna, hogy a jelenlegi 28-nál több sportág szerepeljen a programban.

- A NOB erőteljesebben fellépne az Olimpiai Charta hatodik alapelvének védelme érdekében, így az ellen, hogy bárkit hátrányos megkülönböztetés érjen a szexuális orientációja miatt.

- Létrejönne egy olimpiai tv-csatorna, mely az év 365 napján sugározna adást.

- A mostaninál is nagyobb hangsúly kerülne a jó irányításra és az etikára, a változó körülményekhez igazodva.

A NOB-tagok 70 éves életkori korlátját ugyanakkor nem törlik el, legfeljebb öt tag esetében azonban kivételt lehet tenni, és újabb négy évre megválasztani őket. Továbbra sem lesz megengedett, hogy egyes NOB-tagok egyénileg ellátogassanak a kandidáló városokba.

A 40 javaslatot komoly konzultációk előzték meg: tizennégy, kiemelkedő sportolókból és sportvezetőkből álló munkacsoport dolgozta ki őket, és a NOB végrehajtó tanácsa is áldását adta az ajánlásokra.

Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója üdvözli a várható újításokat, melyeket december 8-9-én vitatja meg a NOB 127. kongresszusa Monacóban:

„Örömmel tapasztalom, hogy a NOB továbbra is a sportolók érdekeit tartja elsődlegesnek, mint ahogy az olimpiára pályázó városok is középpontba kerülnek. Sokkal nagyobb lesz a mozgásterük azzal, hogy jobban szétszórhatják a versenyhelyszíneket, akár az országhatárokon túlra terjeszkedve – megjelenhetnek a regionális olimpiák. A sport világában nem újdonság ez a megközelítés, látjuk, hogy a téli EYOF-nak Vorarlberg és Liechtenstein közösen ad otthont, mint ahogy többször is volt rá példa, hogy két ország közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokságot. Azt az ötletet is támogatom, hogy ezentúl meghívásos rendszerben történjen a kandidálás, ezzel számos felesleges kört meg lehet úszni, és a kiadásokon faragni” – véli a sportvezető.

„Azzal, hogy nem lesz kőbe vésve, hogy 28 sportág szerepeljen a programban, a NOB szintén azt bizonyítja, hogy halad a korral, tud rugalmas lenni. 2020-ra nézve ez a baseballnak és a softballnak kedvezhet, de rengeteg sportág versenyez azért, hogy számára kedvező döntés szülessen.”

„A javaslatokból az is kiviláglik, hogy a NOB átláthatóságra törekszik, valamint hogy maximálisan partnernek tekinti a szervezőbizottságot, a nemzetközi szövetségeket és a nemzeti olimpiai bizottságokat.”

Schmitt Pál, a NOB tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke a közelmúltban ekképp nyilatkozott a mob.hu-nak.

„A program az egyik legérzékenyebb terület. Mindig felvetődik a kérdés, hogy túl sok-e a labdajáték, a küzdősport, illetve ha az egyik sportág kimegy, akkor melyik jöjjön be. Ne felejtsük, a birkózás is majdnem áldozatául esett a megújításnak. Nagyon óvatosan és lépésekben kell változtatni, hiszen most jó és kiegyensúlyozott a program. A decemberi döntés viszont megnyithatja a kapukat bizonyos sportágak előtt.”

Az Agenda 2020-at bemutató angol nyelvű dokumentumot IDE kattintva érheti el.

(MOB/Czövek Oszkár)

Kapcsolódó cikk:
Kedden ismerjük meg a NOB reformjavaslatait