Thomas Bach már Argentínában van

Thomas Bach már Argentínában van

2018. 10. 02.
Megosztás


Thomas Bach NOB-elnök október első napján a világ végének is nevezett argentin tűzföldi szigetvilágba utazott, hogy részt vegyen a fáklya túrájának utolsó szakaszán. Nem volt egyedül, hiszen Gerardo Werthein, az Argentin Olimpiai Bizottság elnöke – aki egyben az olimpia szervezőbizottságának vezetője is – vele tartott, hogy az október 6-án kezdődő nyitóünnepségen együtt nyithassák meg a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát.

A fáklya túrája augusztus 5-én vette kezdetét La Plata városából, ami azóta rendkívül nagy utat tett meg. Bejárta az ország nyugati partvidékének számos városát, többek között Parana, Salta, Mendoza településén át Ushuaiaig bezárólag. Végül elérkezett az idő, hogy visszakerüljön az argentin fővárosba, Buenos Airesbe, majd pedig a fáklya meggyújtásával kezdetét veszi az október 18-áig tartó ifjúsági olimpiai játékok.

A játékok programja a Buenos Aires-i olimpia hivatalos oldalán található, a magyar csapat sportolóinak versenyidőpontjai a MOB oldalán olvasható.

A magyar delegáció kedden délután indul az argentin fővárosba.

Buenos Airesben kerül sor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsági ülésére (október 3-4.) és 133. kongresszusára (október 8-9.) is - utóbbin magyar résztvevőkkel.

(MOB-insidethegames.biz)