Thomas Bach: Párizs nagyon erős pályázó lenne 2024-re

Thomas Bach: Párizs nagyon erős pályázó lenne 2024-re

2015. 04. 17.
Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Párizs nagyon erős pályázó lenne a 2024-es olimpia megrendezésére.

A francia politika teljes mellszélességgel kiáll a párizsi kandidálás mellett, legutóbb a város önkormányzata döntött támogatásáról.

Francois Hollande francia elnök már korábban kijelentette, az ügy mellé áll, és erről személyesen biztosította Thomas Bachot lausanne-i látogatásakor.

„Fantasztikus lehetőség ez az egész nemzetnek. Tudjuk, hogy rengeteg feladat áll még előttünk, és, mint minden versenyben, itt is vannak szabályok, melyeket be kell tartani. Nagyon sok információt kaptunk a NOB-tól, és ezért hálásak vagyunk” – mondta az államfő.

„Franciaország nagyon sokat tud adni az olimpiai mozgalomnak, ahogyan nagyon sokat köszönhetünk Pierre de Coubertinnek is. Az egész ország beállt a pályázat mögé. Arról is megbizonyosodhattunk, hogy Párizs komoly hangsúlyt fektet a létesítmények olimpia utáni hasznosítására. Ez a megközelítés tökéletesen illeszkedik az Agenda 2020-ba” – fogalmazott a NOB első embere.

Francois Hollande egyúttal megragadta az alkalmat, hogy meghívja Thomas Bachot az ENSZ klímaváltozási konferenciára, melyet Párizsban rendeznek az év végén.

„Nagy örömmel fogadom el a meghívást. A NOB elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, mint arról az Agenda 2020 is tanúskodik. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a Föld még sokáig élhető maradjon.”

A két vezető harmadjára egyeztetett hivatalos keretek között: előbb Párizsban az elnöki palotában, majd Dakarban egy csúcstalálkozón ültek le a tárgyalóasztalhoz.

Párizs legutóbb 1924-ben adott otthont a játékoknak, az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es olimpiára viszont sikertelenül kandidált.

Boston, Róma és Hamburg már most biztos pályázónak tekinthető, de Budapest, Isztambul, Baku és Doha szintén kihívó lehet.