Tíz magyar érem a cél a kajak-kenu vb-n

Tíz magyar érem a cél a kajak-kenu vb-n

2018. 08. 22.
Megosztás


Hüttner Csaba szövetségi kapitány a már-már szokásosnak tekinthető céllal vág neki a csütörtökön rajtoló, portugáliai kajak-kenu világbajnokságnak: a szakember az MTI-nek azt mondta, akkor lenne elégedett, ha a csapat legalább tíz dobogós hellyel zárna, s az éremgyűjtésből minden szakág ki tudná venni a részét.

A második válogató óta eltelt öt-hat hét jól sikerült, bár akadtak néhányan - Csipes Tamara, Takács Tamara, Kárász Anna és Kiss Tamás -, akik kisebb sérülés, illetve betegség miatt hosszabb-rövidebb időt kénytelenek voltak kihagyni a felkészülésből. Ezen kívül menet közben változtatni is kellett az összeállításon, miután a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eljárás alá vonta a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kajakpáros egyik tagját, s a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) az érintett sportoló versenyzési engedélyét felfüggesztette. A júniusi, belgrádi Európa-bajnokságon 500 méteren aranyérmes duó helyett fél kilométeren a szám két 2011-es világbajnoka, Tóth Dávid és Kulifai Tamás, ezren pedig Noé Bálint és Ilyés Róbert rajtol majd Montemor-o-Velhóban.

Az eset annak az együttműködésnek köszönhetően derülhetett ki, amelyet az MKKSZ a MACS-al két éve kötött. A szövetség saját költségvetése terhére évente 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésre. „Beleálltunk ebbe a dologba, és végig is fogjuk vinni. A válogatottban kizárólag olyan sportolóknak van helyük, akik tisztán versenyeznek. Számunkra alap, hogy megszűrjük a sportágat ettől a fajta viselkedéstől" - mondta az MTI-nek Hüttner Csaba.

A szülés után idén visszatért ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta a válogatók alapján négy számban is indulhatott volna a vb-n, de végül edző-férjével, Somogyi Bélával úgy döntöttek, hogy "csak" a három 500-as számban áll rajthoz. „Elengedtük a 200 egyest, mert az időrend kedvezőtlen volt, emellett úgy gondoljuk, hogy 500 párosban több esélye van Kárász Annával - nyilatkozott a szövetség honlapján a tréner. - Hogy sok lesz-e Danának a három szám? Azért vállaltuk, mert szeretjük a kihívásokat. Úgy gondolom, ha két számot vitt volna, akkor az egy biztonsági játék lenne, így viszont van benne izgalom" - tette hozzá Somogyi Béla.

A szövetségi kapitány derűlátó a női kajak szakágat tekintve, de a buktatókra is igyekezett felhívni a figyelmet. „Kozák minden számban esélyes az aranyéremre, de nagyban befolyásolhatja a páros eredményét, hogy az egyes és a páros döntője között csupán 59 perc van. Persze, ha valaki a világon meg tudja ezt csinálni, akkor az pont Danuta. A négyesbe a legjobb egyesek ültek be, és szerintem nincs még egy nemzet, amelynek ilyen erős egyes versenyzőkből állna a hajója" - mondta Hüttner.

Kétszáz méter egyesben Lucz Dóra lesz a magyar induló, ő tavaly Eb-t nyert ebben a számban, a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakpáros pedig címvédőként áll rajthoz 200-on, és mivel csak erre a számra koncentrálnak, a kapitány szerint akár meg is ismételhetik a tavalyi szereplésüket. Bodonyi Dóra az 500-as négyes mellett - amelynek Kozák, Kárász és Medveczky Erika még a tagja - 1000 méter egyesben is indul, s jó formában van. A Csipes, Medveczky páros 1000 méteren szintén esélyes, az 5000 egyesben induló Takács Tamara pedig torokgyulladásból felgyógyulva próbálja majd megismételni az Eb-n nyújtott teljesítményét, s ezúttal is győzni szeretne. A női kenusoknál a nagyszerű Eb-szereplés után Balla Virág pályafutása első vb-érmére hajt a két olimpiai számban, 200 egyesben és 500 párosban. Utóbbiban Takács Kincsővel, aki 2014-ben már nyert vb-címet Lakatos Zsanettel - ő most 500 és 5000 egyesben indul.

A férfiaknál a két új kajakpárossal kapcsolatban nincs komoly elvárás, az Eb-n bronzérmes Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István összeállítású 500-as négyestől azonban szép eredményt remél Hüttner, még akkor is, ha nagyon erős lesz a mezőny az új olimpiai számban. „Az Eb óta csak erre készülnek a srácok, folyamatosan lépkednek előre, egyre jobb egységet alkotnak. Nagyon remélem, hogy a dobogóra oda tudnak érni" - mondta a kapitány. Birkás Balázs két sprintszámban indul a vb-n, Hüttner reméli, hogy egyesben és Balaska Márkkal párosban is dobogós lesz, utóbbi számban a magyar kettős a címvédő. Az 1000 méteres négyest az első hatba várja a kapitány, Noé Bálint pedig szerinte akár érmet is nyerhet 5000 méteren. A királyszámban, K-1 1000 méteren Kopasz Bálint képviseli a magyar színeket. A 21 éves algyői versenyző a belgrádi Eb-n élete egyik legjobb eredményét elérve ezüstérmes lett. „Bálint mindig a maximumot hozza ki magából, most is ezt várom tőle. Ha ez megtörténik, akkor érmet tud nyerni. Nagyon szépen lépked előre az olimpiához vezető úton, és most ez a legfontosabb" - mondta róla Hüttner Csaba.

A férfi kenusoknál az olimpiai számokban, 1000 egyesben (Bodonyi András) és 1000 párosban (Korisánszky Dávid, Mike Róbert) is az első hat közé kerülés a realitás. Párosban a két rövidebb távon, 200-on és 500-on egyaránt a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó indul, mindkét számban esélyesek arra, hogy érmet nyerjenek, ahogy Kiss Tamás is 5000 méter egyesben.

Portugália először rendez felnőtt vb-t a gyorsasági szakágban, s Hüttner szerint a montemor-o-velhói a világ legirreálisabb pályája. „A fekvése miatt állandó a jobbos oldalszél, ezáltal a kisebb sorszámú pályák előnyt élveznek, mert azok szélvédettebbek. Bár az infrastruktúra, a kiszolgáló létesítmények tökéletesek, úgy vélem, nem alkalmas felnőtt nemzetközi versenyek lebonyolítására, de persze nem az én tisztem ezt eldönteni" - fogalmazott az MTI-nek Hüttner Csaba.

A csütörtökön kezdődő vb-n pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a döntőket, ezeket az M4 Sport élőben közvetíti. Szerdán a parasportolók versenyeznek.

A 2019-es, már olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak jövőre Szeged ad otthont.

Az idei vb-n versenyző magyar sportolók:

Férfiak

Olimpiai számok:

K–1
200 m: Birkás Balázs
1000 m: Kopasz Bálint

K-2
1000 m: Noé Bálint, Ilyés Róbert

K-4
500 m: Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István

C-1
1000 m: Bodonyi András

C-2
1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert

Nem olimpiai számok:

K-1
500 m: Nádas Bence
5000 m: Noé Bálint

K–2
200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs
500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás

K–4
1000 m: Tóth Dávid, Ilyés Róbert, Bogár Gábor, Ceiner Benjámin

C–1
200 m: Korisánszky Dávid
500 m: Kiss Tamás
5000 m: Kiss Tamás

C-2
200 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám

C–4
500 m: Kiss Balázs, Kiss Tamás, Sarudi Pál Takács Mihály Áron

Nők

Olimpiai számok

K–1
200 m: Lucz Dóra
500 m: Kozák Danuta

K-2
500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta

K-4
500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra

C-1
200 m: Balla Virág

C-2
500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Nem olimpiai számok
K-1
1000 m: Bodonyi Dóra
5000 m: Takács Tamara

K–2
200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes
1000 m: Csipes Tamara, Medveczky Erika

C–1
500 m: Lakatos Zsanett
5000 m: Lakatos Zsanett

C–2
200 m: Nagy Bianka, Molnár Csenge

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)