Tíz év után ismét döntőben a szlovákok, ellenfelük Oroszország

Tíz év után ismét döntőben a szlovákok, ellenfelük Oroszország

2012. 05. 19.
Megosztás

A világbajnokságok történetének legeredményesebbje (az orosz válogatott 25-ször lett világelső, ebből 22-szer még Szovjetunió néven) a címvédővel (Finnország az 1995-ös sikere után 2011-ben másodszor ért a csúcsra) csapott össze az elődöntő első felvonásán.


Az erős finn kezdés után a társházigazda Janne Niskala kék vonal közeléből leadott löketével szerezte meg a vezetést – igaz Szemjon Varlamov helyzetét nem könnyítette meg az előtte keresztbe korcsolyázó finn támadó, így a korong a bal felső sarokban kötött ki (0–1).
A kapott gól után fokozatosan fölénybe kerültek az oroszok, és a 16. percben Jevgenyij Malkin közelről, jobbról, négy finn között megtalálta a korong útját a kapuba – megszerezve 8. gólját és 16. pontját a tornán.
A harmad hajrájában Ossi Väänen szabálytalansága után emberelőnybe kerültek az oroszok, és bár már úgy tűnt, hogy kivédekezik a hátrányt a finnek, a kiegészülés előtti másodpercekben ismét jókor volt jó helyen a Pittburgh Penguins centere, és a találkozó előtt a legjobb védési hatékonysággal rendelkező (a lövések 95.51 százalékát hatástalanító) Petri Vehanen (a második egyébiránt épp Varlamov volt 94.08 százalékkal) lábai között megszerezte saját, és az orosz válogatott második gólját (2–1).

A folytatásra a helsinki közönség által űzött finnek jöttek ki támadóbb szellemben, és szép számmal próbálkoztak is, újabb gólt azonban ismét az oroszok szereztek: Alekszandr Ovecskin lőtt balról a jobb felső sarokba (3–1).
A hazaiak a 37. percben Mikko Koivu felesleges szabálytalansága után harmadszor is megfogyatkoztak, a korábban kisebb sérülés miatt kiálló Malkin vissza tudott térni a jégre, ha pedig már ott volt, óriási erejű, jobb felső sarokban kikötő távoli bombával hozta kilátástalannak tűnő helyzetbe a finneket.
Az orosz világklasszis harmadik gólja után jöttek is szép számmal a sapkák a jégre, ezzel a találattal pedig beérte a kanadai listát vezető norvég Patrick Thoresent (18 pont, 7 gól, 11 gólpassz). A címvédő a második felvonásban tizenegyszer próbálkozott az oroszok hat kísérletével szemben, így összességében 18–16-ra vezetett kapura lövéseket tekintve, pechjére az állás viszont az oroszok nagy fölényét mutatta (4–1).

A 3. harmad elején végleg eldőlt a mérkőzés, Gyenisz Kokarev kaput megkerülő akciója után egy finn korcsolyán megpattanva kötött ki a korong a kapuban (5–1).
A finnek ráadásul negyedik emberhátrányukból harmadszor is kapituláltak, Jesse Joensuu szabálytalanságát követően Szergej Sirokov használta ki kíméletlenül az előnyt (6–1), de a házigazdák részéről legalább a szépségtapasz összejött: Mikael Grandlund révén (6–2).

Szlovákia 3–1-re legyőzte Csehországot Helsinkiben, így vasárnap Oroszországgal játszhatja a döntőt. A szlovákok először jutottak be a fináléba a tíz évvel ezelőtt Svédországban megszerzett aranyérmük óta.

Kiegyenlített játékot hozott az első harmad, az egyetlen világbajnoki címüket tíz évvel ezelőtt Svédországban megszerző, az elmúlt négy évben a legjobb kilencből kiszoruló szlovákok a Kanada felett aratott győzelemtől feldobva ezúttal is remekül kezdtek.
Enyhe mezőnyfölényük a 16. percben hozta meg a vezetést: Andrej Sekera a szlovák kapu mögül indulva korcsolyázott végig a pályán, a cseh harmadba érve a rá kimozduló védők mellett a bal oldalon érkező Miroslav Satanhoz passzolt, aki kivárt a lövéssel, majd laposan a hosszú alsó sarokba lőtt. 1–0

A második harmadra a csehek egy fokozattal feljebb kapcsoltak, és egyenlíteni is tudtak: Plekanec a szlovák harmadon belüli, bal oldali buli után elhozta a korongot, visszapasszolt Michael Frolíknak, aki középmagasan a jobb kapufa mellé helyezett. 1–1
A fölényben játszó csehek két szlovák kiállításból kaptak lehetőséget a második játékrészben, Mario Bliznák utolsó percben kapott büntetését azonban a fordulás után nemhogy nem tudták gólra váltani a piros mezesek, a szlovákok emberhátrányból szereztek ismét vezetést. Satan (a képen) Michal Handzus passza után, Jakub Kovar kapust becsapva szerezte meg második gólját. 2–1

A találat megfogta a cseheket, a szlovák csapat három és fél perccel később a bal oldalról középre húzó Libor Hudácek révén kihasználta Kovar bizonytalanságát. 3–1

Alois Hadamczik cseh kapitány kapust cserélt, de a vége már nem ezen múlt, elöl nem sikerült újabb gólt szerezni, és a cseheknek maradt a bronzmérkőzés, amelyen a házigazda finnek ellen nyújthatják meg éremszerző sorozatukat, amely a 2010-es aranyra és a tavalyi bronzéremre datálódik vissza.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐK
Szlovákia–Csehország 3–1 (1–0, 0–1, 2–0), Helsinki
G: Satan (15:52, Sekera, Baranka; 40:56 – emberhátrány, Handzus), Hudácek (44:23, Surovy), ill. Frolík (30:45, Plekanec)

Oroszország–Finnország 6–2 (2–1, 2–0, 2–1)
Gólszerzők: Malkin (a képen, 15:33; Nyikitin, Popov), Malkin (19:06 – emberelőnyből; Zserdjev, Sirokov), Ovecskin (29:47; Gyeniszov, Popov), Malkin (37:46 – emberelőnyből; Nyikulin), Kokarev (41:05; Kuljomin), Sirokov (48:41 – emberelőnyből; Birjukov, Nyikitin), ill. Niskala (7:28; Joensuu), Granlund (56:04; Jarvinen, Koivu).

VASÁRNAP

A 3. helyért (15.00, Sport1): Finnország–Csehország
Döntő (19.30, Sport1): Oroszország–Szlovákia

(Forrás: NSO)