Tíz évre eltiltották az olimpiai ezüstérmest

Tíz évre eltiltották az olimpiai ezüstérmest

2013. 05. 01.
Megosztás

Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) visszaesőként tíz évre eltiltotta a tavalyi londoni olimpián ezüstérmes diszkoszvetőt, Darja Piscsalnyikovát, akinek egy tavaly májusi doppingellenőrzésen adott mintájában az újbóli vizsgálat során tiltott szert találtak.

A VFLA a honlapján azt közölte, hogy a sportoló szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonra bukkantak.
A 27 éves Piscsalnyikova már korábban is lebukott egyszer, emiatt 2008 júliusától 2011 áprilisáig nem versenyezhetett.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) már decemberben, a teszteredmény nyilvánosságra kerülését követően felfüggesztette a diszkoszvető versenyzési jogát, és a sportolót várhatóan megfosztják majd a londoni ezüstjétől.

A brit fővárosban a horvát Sandra Perkovic nyerte a női diszkoszvetők küzdelmeit. Piscsalnyikova kizárása esetén a kínai Li Jan-feng lesz az ezüst-, a kubai Yarelys Barrios pedig a bronzérmes.

(Forrás: MTI)