Tíz magyar arany a korosztályos kajak-kenu vb-n

Tíz magyar arany a korosztályos kajak-kenu vb-n

2014. 07. 21.
Megosztás

Összesen tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Szegeden rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.

Vasárnap hét elsőség, két második, valamint egy harmadik hely volt a hazai mérleg.

A zárónap délelőttjén, 200 méteren öt aranyat és egy ezüstöt gyűjtve parádésan teljesítettek a magyarok. Az ifjúságiaknál K-1-ben Nádas Bence, C-1-ben Hajdu Jonatán, K-2-ben pedig a Balaska Márk, Birkás Balázs kettős állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg az U23-asok mezőnyében a kajakos Dudás Miklós és Kárász Anna (a képen) diadalmaskodott, míg a kenus Lakatos Zsanett második lett. Hajdu Jonatán megvédte címét, ráadásul második aranyát, összességében pedig harmadik érmét zsebelte be a Maty-éren.

„Hihetetlen érzés volt. Az egyik pillanatban még úgy éreztem, elúszott az arany, a másikban pedig kitört belőlem minden. Annyira boldog vagyok, ez életem első világversenye, és győzni tudtam! Viktorral tavaly ősz óta dolgozunk együtt, nagyon jó hatással van rám, neki köszönhetem, hogy itt vagyok, nyertem és neki köszönhetem azt is, hogy váltóban kijutottam a moszkvai felnőtt világbajnokságra” - lelkendezett Nádas Bence, akit hosszan ünnepelt a közönség.

„Megvédtem a világbajnoki címem, de nagyon elfáradtam – Hajdu Jonatán. - A tegnapi három pálya sokat kivett belőlem, és szombat délután a 200 méteres középfutam során meghúztam a térdhajlítómat, amit persze a döntő alatt nem éreztem, de a célba érkezés után azonnal előjött a fájdalom.”

„Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, mert keményen dolgoztunk ezért, és egy ilyen versenyen múlik, hogy leszel-e valaki vagy sem a jövőben. A közönség szeretete leírhatatlan, egyszerűen nem lehetett elfáradni a pálya közben, mert úgy húzott a közönség” - magyarázta Balaska Márk.

„A rajt volt a sikerünk kulcsa, úgy érzem, minden versenyen jól rajtolnunk, most is fél hajó előnnyel jöttünk ki, de a győzelemhez az is kellett, hogy végig odategyük magunkat” - mondta Birkás Balázs.

„Volt olyan pillanata a pályának, amikor azt hittem nem lesz meg a győzelem, a végén már rendesen fájt is, de ez volt életem első világbajnoki győzelme, így érthetően elérzékenyültem” - mondta Kárász Anna, akire délután még várt az ötszáz egyes is.

A délutáni programban az 500 méteres döntők szerepeltek, itt is folytatták az éremhalmozást a magyarok. Az idősebb korosztályban nyert Kárász K-1-ben, Lakatos és Takács Kincső pedig C-2-ben - utóbbi egység megvédte címét -, míg a Lucz Noémi, Sólyom Dóra ifjúsági kajakpáros a második, az U23-asoknál Simán Fanni és Szilágyi Anett a harmadik helyet szerezte meg. Szombaton első lett 1000 méteren az idősebb korosztályban Dombvári Bence, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakpáros - utóbbi egység megvédte címét - és az ifjúságiak mezőnyében a kenus Hajdu, aki Balla Leventével párosban egy második helyet is gyűjtött. A Lucz, Sólyom, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű ifjúsági női kajaknégyes bronzérmet szerzett 500 méteren.

„Boldog vagyok az egyéniben nyert aranyérem miatt, mindenképpen győzni akartam itt Szegeden, és ez a vágy nem terhet jelentett, nem nyomott le, pont ellenkezőleg, a legjobbat hozta ki belőlem. Ifiben és most már az U23-as korosztályban is világbajnoknak vallhatom magam. Innentől már felnőttben kell a nagy eredmény. És hogy mi történt a párosunkkal? Sajnos billentünk egy nagyot százötven méternél, a problémánk az, hogy egy kicsit dől a hajó, ez az, amin még csiszolnunk kell. A sebességünkkel nincs gond, százötvenig tényleg gyorsak voltunk, sokat kell még foglalkozni ezzel az egységgel” - mondta Dudás Miklós.

„Ez az ötszáz méter sokkal jobb volt, mint a reggeli kétszáz, igaz, jobban is fájt, de az ötszázat még mindig jobban a saját távomnak érzem. Nehéz volt ez a hét, a betegségemmel, a feszültségekkel, de nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sikeresen zártam ezt a világbajnokságot, önbizalommal telve készülődhetek a moszkvai felnőtt világbajnokságra” - magyarázta Kárász Anna.

„Délelőtt még sírtam, most már tudok mosolyogni, ez a páros kicsit kárpótolt az egyesért. Így utólag átgondolva, jó volt ez a pofon, mert nem jó, ha minden rögtön az ölembe hull, kaptam pluszmotivációt a jövőre nézve” - mondta Lakatos Zsanett.

„Úgy érzem, majdnem tökéletes pályát mentünk Zsanival, amit könnyű itthon, hazai pályán, hazai közönség előtt összehozni. Pihenni most nem nagyon tudunk, kedden már utazunk Szolnokra és megkezdjük a felkészülést a moszkvai felnőtt világbajnokságra” - tette hozzá Takács Kincső.

"Fantasztikus eredményt produkáltak fiataljaink, akik tíz aranyat, összességében tizenöt érmet nyertek ezen a világbajnokságon és itt Szegeden is bebizonyosodott, hogy nem csak Magyarországon erős a sportág, az egész világon növekszik a népszerűsége - értékelt Hüttner Csaba, utánpótlás vezetőedző.
- Huszonkét nemzet szerzett érmet, tizenkét ország nyert aranyat, és minden kontinensnek lett érmes versenyzője, ami hatalmas szó. Rendkívül erős volt ez a világbajnokság, amelyen a mieink túlszárnyalták a várakozásainkat, le a kalappal mindenki előtt. A fiatalok bizonyították azt, amiben eddig sem kételkedtünk: továbbra is van merítési lehetőség, rengeteg tehetséges versenyzőnk van."

A magyar csapat szenzációs teljesítményével első lett az éremtáblázaton, és a legjobb nemzetnek járó díj mellett átvehette a legjobbaknak járó elismerést női és a férfi kajakban is.

(Forrás: MTI, kajakkenusport.hu)