Tíz magyar győzelem a Bocskai emlékverseny negyeddöntőiben

Tíz magyar győzelem a Bocskai emlékverseny negyeddöntőiben

2014. 02. 07.
Megosztás

A ringbe lépő 14 magyar közül tíz győzött az 58. Bocskai István ökölvívó emlékverseny negyeddöntőiben, Debrecenben.

Európa egyik legrangosabb amatőr sportági versenyének második napján - a magyar szövetség tájékoztatása szerint - kiválóan szerepeltek a hazai öklözők.

A válogatott alapemberei közül az olimpiai és világbajnoki ötödik, Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltán (75 kg, aképen) az egyiptomi Haszan Abdinnal remek meccset vívott, s végül 3-0-s pontozással nyert, míg a kétszeres Eb-harmadik Varga Miklós (60 kg) a belga Miko Khatchtryant verte szintén 3-0-ra.

A 75 kg-osok között három magyar is lesz a pénteki elődöntőkben, miután Kabai Károly orosz, Bugyik Imre pedig litván riválist legyőzve jutott be a legjobb négy közé.

A fináléba kerülésért mellettük az 56 kg-os Szőrös Márk és Gálos Viktor, a 60 kg-os Gálos Roland, a 64 kg-ban szereplő Nyéki Georgián, a 69 kg-ban érdekelt Darányi Zsolt, a szupernehézsúlyú Bernáth István (+91 kg), illetve a csütörtökön nem szerepelt Ungvári István (49 kg) lép majd szorítóba pénteken.

Kalucza Norbert (56 kg), Harcsa Norbert (81 kg), Nagy Bence (81 kg) és Deél Szabolcs (91 kg) kikapott a nyolc között, így számukra véget ért a verseny.

(Forrás: MTI)