Tizenhárom ország öttusázói a budapesti idénynyitón

Tizenhárom ország öttusázói a budapesti idénynyitón

2013. 02. 01.
Megosztás

A csütörtöki helyzet szerint 13 országból érkeznek öttusázók a hétvégi, budapesti fedettpályás viadalra, a sportág hagyományos idénynyitó versenyére.

A férfiak mezőnye 49, a nőké 41 fős, mindkét nemben indul a hazai élmezőny, illetve az utánpótlás jó néhány képviselője. A külföldiek jelentős része ugyancsak fiatal, de amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón megjegyezte: ennek a versenynek minden évben az az értelme, hogy megtörje a téli felkészülés monotonságát, erre pedig ezúttal is alkalmas lesz.

A férfiak mezőnyében azért ott lesz a magyarok mellett két további élversenyző, a litván Justinas Kinderis és az osztrák Daniel Thomas is.

A magyar válogatott szakvezetője kitért rá, hogy a tatai edzőtáborból öt versenyzőt haza kellett küldeni influenza miatt, de ők is indulnak a hétvégi eseményen. Egyedül Kovács Sarolta szerepvállalása tűnik részlegesnek, ő is elkezdi ugyan a versenyt, de a kombinált számot valószínűleg kihagyja majd, mert még nincs megfelelő erőállapotban.

Molnár Gábor versenyigazgató jelezte, hogy bár a verseny fedettpályás, a futásra mintegy 150 méteren szabadtéren, a Syma-csarnokon kívül kerül sor.

"Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy kifizessük azt a bérleti díjat, amit a szomszédos atlétikai pályáért kérnek" - szolgált mindjárt indokkal is.

Ennél pozitívabb hírt is említett, arra hívta fel a figyelmet, hogy a versenyről élő közvetítés lesz a szövetség speciális honlapján, a compentint.hu oldalon.

Az első napon, szombaton még nem osztanak érmeket, akkor a vívást és az úszást, illetve a női mezőny számára a lovaglást bonyolítják le. Aztán vasárnap következik a férfiak lovaglása, illetve a két kombinált szám, melyben már az új szabályokat alkalmazzák, azaz 3000 helyett 3200 méter lesz a futás, illetve a három helyett négyszer lőnek majd a versenyzők. A vívást a BVSC vívótermében, az úszást a BVSC-uszodában, a lovaglást a Nemzeti Sportcsarnokban, a lövészetes futást pedig a Syma-csarnokban rendezik.

(Forrás: MTI)

Forrás: mti