Több mint 7300-an értek célba a 28. Nike Budapest Félmaratonon

Több mint 7300-an értek célba a 28. Nike Budapest Félmaratonon

2013. 09. 08.
Megosztás

A rajt előtt eddig soha nem látott létszámokat regisztráltak a 28. Nike Budapest Félmaratonit rendező Budapest Sportiroda munkatársai. 12850 futó nevezett, köztük 1330 csapat – egytől egyig rekord a Nike Budapest Félmaratoni történetében, mint ahogy az is, hogy idén már 65 országból érkezetek a külföldiek, 1600-an.

A félmaratonistákat dr. Szentes Tamás Budapest egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese és a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond indította útnak. Az utolsó rajtoló 13 perccel az első után kerülhetett sorra!

A férfi versenyben féltávnál Koszár Zsolt gondoskodott arról, hogy ne csak külföldi fusson az élen. Igaz csak a 11. kilométernél érezhette azt az érzést, hogy a felvezető motoroson kívül senki sem jár előtte. Akkor azonban átvette az irányítást a 32 éves kenyai Henry Kemboi és elsőként szakította át a célszalagot. Kemboinak komoly támadásokat kellett visszavernie, a veszprémi Kovács Tamás végül csak 16 mp-el marat le tőle, további két másodperccel verve a harmadik helyen beérkező svájci Lehmannt. Kovács Tamás az országos bajnoki címmel vigasztalódhatott, hisz a 28. Nike Budapest Félmaratoni egyben magyar bajnokság is. Ő az első férfi atléta, aki másodszor is nyerni tudott ezen a versenyen (először 2011-ben). A címvédő Józsa Gábor a magyar bajnoki sorrendben a 4. helyen zárta a versenyt.

A női versenyben a 2007, 2009, 2010, 2012 után ötödször is győztes Papp Krisztina (UTE) végig a kezében tartotta a versenyt és rajt-cél győzelmet aratott. Klubtársa, Erdélyi Zsófia idén ugyan komolyabb versenyre késztette, mint tavaly, de végül másfél perces hátrányban maradt Papp-al szemben.

Henry Kemboi – férfi félmaratoni győztese
A tavaszi és az őszi idényben három-három hónapot versenyzek Közép-Európában, de Budapesten csak most elsőször álltam rajthoz. Lenyűgöző volt, hogy milyen sokan neveztek és a hangulat is egyedülálló. Az edzőm javaslatára az első tízezer méteren kivárásra játszottam, csak figyeltem a mezőnyt, és amikor 31:10-es idővel elértük a 10. kilométert, robbantottam. Volt benne egy kis kockázat, de éreztem, hogy jó formában vagyok, az akkor szerzett kétszáz méterelőny szerencsére végig kitartott. Boldog vagyok, hogy így sikerült a debütálás, jövőre szeretném megvédeni a címemet.

Kovács Tamás – a férfi országos bajnokság győztese
Negyedik alkalommal álltam rajthoz a Nike Félmaratonon, ezen a pályán a legjobb eredményemet értem ma el. Igaz, a 21 kilométeren az egyéni csúcsom 63:53. A rajt előtt azt terveztem el, hogy az első 15 kilométeren még nem robbantok, megvárom, miképp alakul a mezőny, és akkor már látni fogom mennyi van a mai napban. Meglepett, hogy egy komolyabb boly alakult ki az elején: 8-9-en léptünk el a mezőnytől, majd a kenyai srác leszakított minket. Elsősorban a magyar bajnokságra koncentráltam, nem tudtam mennyi erő van Henry Kemboiban. 13-20 km között nagyon nehéz volt, több alkalommal is leszakadtam, sok energiát vett ki belőlem a felzárkózás. A végére mégis össze tudtam kapni magam. Idén meg akartam mutatni a többieknek, hogy még nem kell leírni engem.

Papp Krisztina – a női országos bajnokság győztese
Ötödik magyar bajnoki címem, és határozottan állíthatom, ezért az aranyéremért kellett a legnagyobbat küzdenem. Erdélyi Zsófi nagyon megfuttatott, meglepett a teljesítménye. Szerencsére a tavalyinál is több néző volt ma velünk. Szükség is van a folyamatos buzdításukra, mert a Nike egy nehéz pálya. A 11. és a 16. kilométernél már voltak kisebb hullámvölgyeim, de az utolsó kétezren már nagyon éreztem a pocakom, a rosszul lét kerülgetett. A folyadék adagolása nem volt sikeres, ezen még dolgoznunk kell, remélem, a jövőben ezen még tudunk javítani!


Néhány adat a pálya mellől:

9 útvonal és célfissítés
420 fő dolgozott a frissítésen
162.000 vizes poharat töltöttek fel
4000 liter Powerade isoital, 100 kg szőlőcukor,1300 kg banán fogyott
a firssítést 400 asztalon (800 m2 felület) szolgálták fel.
200 mobil wc-vel várták az indulókat, ebből 50 az útvonalon állt.

28. Nike Budapest Félmaraton, eredmények:

Férfiak: 1. Henry Kemboi (kenyai, Benedek-Team) 1:05.51 óra, 2. Kovács Tamás (VEDAC) 1:06.07, 3. Adriann Lehmann (svájci) 1:06.09

Nők: 1. Papp Krisztina (UTE) 1:12.31 óra, 2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:14.01, 3. Gladys Jepkurui Biwott (kenyai, Benedek-Team) 1:15.0

Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos bajnoksága
Férfiak: 1.Kovács Tamás (VEDAC) 1:06.07, 2.Kovács Ádám (MVSI) 1:06.11, 3.Koszár Zsolt(Synergy Fitness Szentgotthárd) 1:06.13
Nők: 1.Papp Krisztina (UTE) 1:12.31, 2.Erdélyi Zsófia (UTE) 1:14.01, 3.Juhász-Staicu Simona (Mogyoródi KSK) 1:16.51

(Forrás: Dobor Dezső)