Több sportágban is vezető szerep vár Londonban a magyar szakemberekre

Több sportágban is vezető szerep vár Londonban a magyar szakemberekre

2012. 05. 09.
Megosztás

Érmekre ugyan nem pályázhatnak, de mégis a magyar színeknek szerezhetnek elismerést Londonban azok a szakemberek, akik az ötkarikás versenyeken felelős tisztet töltenek majd be.

Amint arról Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának beszámolt, két tucatnál is jóval több azoknak a sportvezetőknek, versenybíróknak, játékvezetőknek és más területen tevékenykedőknek a száma, akik tapasztalatukkal, rutinjukkal, szakmai és nyelvi tudásukkal erősítik, illetve egészítik ki a londoni olimpiai szervező bizottság nagy létszámú „hazai” csapatát. Akad köztük olyan is, aki a sportágában a helyi rendezői stáb élén áll majd, míg mások a vezérkar tagjaiként érdemelhetnek ki dicsőséget.

A magyar kajak-kenu sport nagy elismerésének számít, hogy az olimpiai „regatta” zsűri elnökeként Vaskuti István, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) első alelnöke tevékenykedik majd, aki négy évvel ezelőtt Pekingben vezetőbíróként működött közre. Az egykori olimpiai bajnok kenuzó elmondása szerint az esetleges rendkívüli események gyors és határozott kezelése lesz a dolga, de az ő szava számít majd a legtöbbet, ha óvások érkeznek majd a nemzetközi zsűrihez.

Ami Dr. Hegedüs Csabát, a magyar olimpiai csapat 100. aranyérmének birtokosát illeti, az 1972. évi müncheni nyári játékok kötöttfogású birkozó bajnoka éppen negyven évvel a felejthetetlen diadala után ezúttal a Nemzetközi Birkózó Szövetség, a FILA technikai delegátusaként érkezik majd Londonba és ennek a tisztnek a betöltőjeként a verseny igazgatásában is nagy feladatok elvégzése vár majd rá.

Ádámfi Attila nevét mindenki ismeri a nemzetközi súlyemelő sportban, és minden tagnemzet számára megnyugtató, hogy versenyigazgatóként Londonban is ő kormányozza majd az erős emberek küzdelmeit. Az előkészületek során elsősorban az ő feladata volt annak ellenőrzése, hogy a szükséges sportszakmai és technikai feltételek hiánytalanul rendelkezésre álljanak. Nem túlzás azt állítani, hogy ő az, aki az egész versenyt a vállára veszi majd, de ebben segítségére lesz a versenyiroda jól felkészült csapata, amelynek szinte minden tagja magyar, tehát Ádámfi Attila honfitársa…

Az asztalitenisz olimpiai versenyeinek operatív lebonyolításában ugyan nem vesz részt, mégis rangos vendégnek és a sportág egyik elöljárójának számít majd Londonban Faragó Judit, aki a nemzetközi szövetség vezérigazgatója. Az egykori versenyző és sportújságíró nagy tekintélynek örvend a pingpongozás nemzetközi világában, ugyanúgy mint az egyetemes olimpiai mozgalomban Dr. Kamuti Jenő, aki ezen az olimpián is a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökeként vesz majd részt, és akit e tisztségében nemrégiben immár a negyedik alkalommal választottak meg a szervezet első emberének.

Felelősségteljes szerep vár az angol fővárosban Márkus Gergőre, a Nemzetközi Triatlon Szövetség sportigazgatójára, és vele együtt mindazokra a magyar versenybírókra, játékvezetőkre és delegátusokra is, akik többek között a műugrás, a birkózás, a vízlabdázás, a torna, az íjászat, a cselgáncs és a kézilabdázás mérkőzésein, illetve versenyein működnek majd közre, miután ők is leteszik majd az olimpiai esküt, fogadalmat téve arra, hogy minden tettük és döntésük szakmailag megalapozott, elfogulatlan és becsületes lesz.

A távolról sem teljes lista kiegészítéseképpen végezetül arról is említést kell tenni, hogy a Magyar Anti-dopping Csoport, a MACS képviseletében 10 magyar szakember is részt vesz majd az ellenőrzésekben, az olimpiai „hadműveletet” irányító Nemzetközi Dopping-ellenes Szervezet, a WADA kötelékéhez csatlakozva.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter)