Többen éremközelben

2012. 09. 15.
Megosztás

Pozsonyban egyre nagyobb a feszültség a Junior és Kadett kick-box Világbajnokságon, hiszen a szerdai napon már több súlycsoportban az is eldőlt, hogy ki kerül érmes helyre.

Ilyenkor kisebbek a különbségek, gyakran apró momentumok döntenek. Így volt ez a magyar versenyzők esetében is. A nap kellemes és kellemetlen meglepetéseket egyaránt hozott, ami bizonyítja: a kick-box sportra ugyanazok a tényezők jellemzőek, mint a sportra általában. Voltak olyan versenyzők, akik továbbjutottak nagy meglepetésre, voltak, akiket továbbjutásra vártunk, és most még sem sikerült és voltak olyanok, akik igazolták a „papirformát”.

A semi-contactosok teljesítményétből néhány továbbjutót kiragadva:

Az újonc válogatott Flack Márk óriási meglepetésre 16:6-ra legyőzte amerikai Lucas Andersont. Márkó több fejrúgással meglepte az amerikait már az első menet elején ezzel teljesen elbizonytalanította az ellenfelét, s ezzel a négybe került.

Laurincz Boglárka egy nagyon jó képességű olasz versenyzőt, Sofia Ceccarossit győzött le óriási csatában 10.6-ra. Végig kiegyenlített mérkőzés volt de a végén aztán Bogi fejbe rúgta ellenfelét és beállította a végeredményt, s ezzel Ő is négyben van.

Szentpéteri Bence nagyon gyorsan 1 perc alatt 11:1-re a dél afrikai ellenfelét Muhammad Riat. Ezzel a legjobb négybe került.

Bálint Zoltán 15:5-re győzött az osztrák Philip Pollheimer ellen és tovább jutott. Fiatal kora ellenére nagyon szépen küzdött ebben a népes, erős mezőnyben. Várjuk a folytatást ami nem lesz egyszerű az olasz Albanese ellen a döntőbe jutásért.

Nővére, Bálint Edit egy nagyon izgalmas mérkőzésen nyert a horvát Katarina Cukarics ellen. Újoncként nagy kedvel és szépen küzdött. Az utolsó pillanatban egy fejrúgással mentette döntetlenre a mérkőzést. Aztán a hosszabbításban is többször fejbe rúgta a

Pénteken a magyar light-contact és kick-light válogatottnak az ellenfeleken kívül a bírókkal is meg kellet küzdenie.
Több olyan mérkőzés volt, mely vitatható bírói döntéssel ért véget. Jó példa erre Scheirich Réka második mérkőzése, ahol kettő egyre amerikai ellenfelét hozták ki győztesnek úgy, hogy a mérkőzés vége előtt 15-13-ra Réka vezetett az egyik bírónál, 14-12-re az amerikai vezetett a második bírónál és 28-3 vezetett az amerikai a harmadik bírónál, ami egyértelműen bizonyítja az említett bíró elfogultságát. Ez a fajta bírói ténykedés több mérkőzésen is megfigyelhető volt.

Andó László kick-light szabályrendszerben megsemmisítő vereséget mért a szlovák Stefan Tomkára, és így, élete utolsó junior világbajnokságán bekerült a négy közé, és érmes lett.
A döntőbe jutásért egy új-zélandi versenyzőt kell majd legyőznie.

A hölgyeknél figyelemre méltó Makó Evelyn győzelme az orosz Ignatyeva ellen. Így a light-contact és a kick-light eddigi érmesei: Makó Evelyn, Olajos Enikő, Vetor Attila, Elszasszer Dávid, Andó László .

A pénteki nap eredményei:

Junior Light-contact

50 kg:
Makó Evelyn – Marija Ignatyeva (Oroszország) 3 : 0 a 4 közé jutásért

60 kg:
Scheirich Réka – Pedeneau Cassandra (Franciaország) a franciát szabálytalan technika miatt leléptették a 8 közé jutásért
Scheirich Réka – Kendall Beltran (USA) 1:2 a 4 közé jutásért

Olajos Enikő – Chiara Cristalli( Olaszország) 3 – 0 a 8 közé jutásért
Olajos Enikő – Anna Tomanova (Csehország) 3 : 0 a 4 közé jutásért

57 kg:
Rizmayer Norbert – Sherzod Kamedov (Tadzsikisztán) 3 : 0 a 8 közé jutásért
Vetor Attila –Alexander Leberer (Oroszorság) 0 : 3 a 8 közé jutásért

63 kg:
Varga Martin – Davide Ciolfi (Olaszország) 0 : 3 a 8 közé jutásért
Vigmond Sándor – Damiano Tramontana (Olaszország) 0 – 3 a 8 közé jutásért

69 kg:
Elszaszer Dávid – Juraj Hollan (Szlovákia) 1 : 2 a 8 közé jutásért

74 kg:
Pintér Bálint – Cekic Danilo (Svájc) 1 : 2 a 8 közé jutásért

Kadett 2 light-contact

46 kg:
Rákóczi Réka – Selja Hadzieffendic (Bosznia-Hercegovina) 0 : 3 a 8 közé jutásért

52 kg:
Ahmed Illiász – Nial Carol (Írország) 1 : 2

57 kg:
Hegyesi Dániel – David Forsyte II. (USA) 3 : 0 a 8 közé jutásért

63 kg:
Szabó Z.Dominik – Christian McNeish (Nagy-Britannia) sérülés miatti feladással a 8 közé jutásért
Hudák Roland – Hrvoje Stakor (Horvátország) 0 : 3 a 8 közé jutásért

69 kg:
Bárdosi Sándor – Chen-Hsing-Hsu (Tajvan) 3 : 0 a 8 közé jutásért

Kick-light szabályrendszer:

57 kg:
Vetor Attila – Frantisek Lukács (Szlovákia) 3 : 0 a 4 közé jutásért
Rizmayer Norbert – Shamil Guszejnov (Oroszország) 0 : 3 a 4 közé jutásért

69 kg:
Fülöp Imre – Chirea Valentin (Románia) 0 : 3 a 4 közé jutásért
Elszasszer Dávid – Peter Kukula (Szlovákia) 3 : 0 a 4 közé jutásért

74 kg:
Pintér Bálint – Ales Martinek (Csehország) 0 : 3 a 4 közé jutásért

79 kg:
Toma Ádám – Gabrielle Biondi (Olaszország) 1 : 2 a 4 közé jutásért
Andó László – Stefan Tomka (Szlovákia) 3 : 0 a 4 közé jutásért

(Forrás: kix-box szövetség)