Tochigi kormányzója is köszöntötte az edzőtáborozókat, a vízilabdázók onnan költöztek a faluba

Tochigi kormányzója is köszöntötte az edzőtáborozókat, a vízilabdázók onnan költöztek a faluba

2021. 07. 22.
Megosztás


A magyar sportolók folyamatosan érkeznek a tokiói olimpiára, de mivel a világjárvány miatt bevezetett szigorú szabályok alapján a versenyük előtt öt nappal foglalhatják el szállásukat a sportolók, többen edzőtáborban akklimatizálódnak. A Magyar Olimpiai Bizottságnak Tochigi prefektúra a partnere, ott kezdenek az vízilabdázók, atléták, triatlonosok, öttusázók és a taekwondósunk is. Az aktualitásokról a magyar koordinátor, egyben japán tolmács Merényi Krisztina adott tájékoztatást, egyben ő készített el az edzőtáborozókkal néhány rövid interjút is.

„Tochigiben 5 sportág 6 csapata edzőtáborozik közvetlenül az olimpia előtt. Ez az úgynevezett Host town egyezmény, 2016-ban az olimpiára készülve létesült partneri kapcsolat Magyarországgal, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, illetve néhány sportági szakszövetséggel. A női, férfi vízilabdázók Oyama városában, a triatlonisták Sakura városában, a taekwondósunk és atlétáink Utsunomiya-ban, az öttusázók Tochigi városában készülnek; ez közel 100 főt jelent. Néhány napja érkeztünk meg japánba, ahol Fábián László sportigazgatóval igyekeztünk még a versenyek előtt meglátogatni a sportolókat, egyben köszönetet mondani a kiváló lehetőségekért a prefektúrának, annak kormányzójának, Fukuda Tomikazu úrnak. Egy csütörtöki online találkozó keretében Kitamura kormányzóhelyettes úr külön köszönetet mondott a 2017-es budapesti látogatás alkalmával tapasztalt vendéglátásért, és az edzőtáborozások előkészítésében végzett munkáért Fábián Lászlónak és Kulcsár Krisztián MOB-elnöknek. A találkozón a japán prefektúra vezetői mellett Fábián László és az atléták is részt vettek" – tájékoztatott Merényi Krisztina a Tochigi prefektúrából.

Fábián László nagyon elégedetten nyilatkozott: „2017-ben voltam először Tochigiben, akkor jártuk körbe a prefektúra sportlétesítményeit. Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem volt visszajönni ide közvetlenül az olimpia előtt is, és saját szememmel tudtam megtapasztalni, hogy milyen körülmények között edzőtáboroznak a magyar csapatok. Örömmel konstatáltam, hogy mindenki maximálisan elégedett, a sportlétesítmények fantasztikusak. A helyi japán segítők minden segítséget megadnak, szeretetteljes vendéglátásban van része a csapatoknak. A versenyzők örömmel készülnek a nagy megmérettetésre, és várják a startot. Bízom benne, hogy mindenki ki tudja magából hozni azt, amit eltervezett. Fukuda kormányzó úrral folytatott online megbeszélésen elmondtam, hogy Japánnal több mint 150 éves diplomáciai kapcsolatot ápol hazánk. Tochigivel is mindenképp hosszútávú együttműködésben gondolkodunk. Remélhetőleg az elmúlt 4 év eseményei, edzőtáborozásai és kétoldalú találkozói kellően megalapoznak egy hosszútávú jövőbeli kapcsolatot is" – foglalta össze a sportigazgató.

Az atléták a prefektúra székhelyén, Utsunomiya-ban vannak elszállásolva minden igényt kielégítő körülmények között. Az edzéshelyszín a Kanseki stadion, amely 2020-ban került átadásra. 2015-ben voltak már többen edzőtáborozni Tochigiben, és akkor annyira jó élmények érték őket, hogy a Host town lehetőség kapcsán elsőként kötöttek az atléták együttműködést Tochigivel, 2017-ben. „A jelenlegi körülmények minden várakozást felülmúltak. Még jobb feltételek mellett tud a csapat készülni idén. Elkészült az új stadion, mely világszínvonalú. Ritka, de Tochigiben az ételekkel sincs semmi gond. A japán személyzet segítőkész, minden kérést teljesítenek. Mindenki jól van és a terveknek megfelelően zajlik a felkészülés" – mondta Kámán Bálint, az atléták csapatvezetője.

„Már többször jártam Japánban, de most sem okozott csalódást. Az vendégszeretet és törődés, amit az elmúlt héten kaptunk a szervezőktől minden elvárásunkat felülmúlta. Sakura városa fogadott most minket, összesen 7-en voltunk, 4 sportoló és 3 edző. Szerencsére minden flottul ment. Hoztak-vittek minden edzéshelyszín között. Az étkezések a szobába érkeztek, napi háromszor, frissen. Nem szokásom ömlengeni, de tényleg minden extra volt. Nem tudtuk elégszer megköszönni a két segítőnek, akik 0/24 velünk voltak. Lassan beérünk a faluba, így már beszélhetek múltidőben, hogy nagyon jól sikerült a tábor. Fontos volt előbb kiérni az akklimatizáció miatt. Egy két erős-fontos napot még meg tudtunk csinálni. Holnaptól már csak finomhangolás. A férfi verseny 26., női 27. és végül 30-án mix váltó" – nyilatkozta Tóth Tamás triatlonista.

A vízilabdázók nagy vendégszeretetről, maximális kiszolgálásról, jó hangulatról, barátkozásról számoltak be. Teljes karatén van, nem lehet vásárolni se menni, de a szervezők ezt áthidalták azzal, hogy egy mini ABC-nek átalakított furgon gurul a szálloda elé minden nap, ahol mindenféle élelmiszert, gyümölcsöt lehet vásásolni. A spanyol csapattal közös felkészülés lehetősége óriási dolognak számít sportszakmai szempontból. Nagyon erős és jó csapat a spanyol, jó volt velük edzeni. Az edzéshelyszínen üzenőtáblák vannak elhelyezve, melyen kisiskolások buzdító, lelkesítő üzenetei olvashatók. Többen szótárt használtak, és magyarul írtak a vízipólósoknak. A város kék színű egyenpólót csináltatott a csapatnak, melyen 2022 Oyama Sport Festival felirat van. Tochigi prefektúrában és Oyamaban 2022-ben rendezik meg azt a sportfesztivált, amely nemzeti bajnokságnak számít. Az ország összes prefektúrájából érkeznek ide sportolók versenyezni minden korosztályból, a vízipóló is kiemelt versenyszám lesz. A vízipólósok először kicsi adagokat kaptak az ételekből, mert a japánok alapvetően keveset esznek. Jelezte a csapat, hogy többre lenne igény, utána háromszorosra emelték az adagokat. A japánok döbbenten nézték, hogy mennyit tudnak enni az óriási méretű sportolók. Két éve voltak kint többen is közülük, akkor is maximálisan elégedettek voltak mindennel, ezért mentek most is vissza. Minden szigorítás ellenére ragaszkodtak az edzőtáborhoz.

Az öttusázók 26-án érkeznek meg és augusztus 3-ig maradnak 4 versenyző és a kísérők. Mint arról korábban beszámoltunk, az olimpia előtti edzőtáborozási lehetőségekről Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Fukuda Tomikazuval, Tochigi prefektúra kormányzójával még július első hetében egyeztetett online formában.

A csütörtöki napon a vízilabdázók is megérkeztek az olimpiai faluba.

(A szerző, Merényi Krisztina több évtizede dolgozik japán tolmácsként és újságíróként. 2019 októbere óta a Japánban található Tochigi prefektúra kormányzójának felkérésére végez koordinátori feladatokat a tokiói olimpián résztvevő és Tochigiben edzőtáborozó magyar csapatok részére. Kakehashi elnevezésű blogját 2020 nyarán azzal a szándékkal hozta létre, hogy Japánnal, a japán kultúrával, illetve az olimpiával kapcsolatban osszon meg érdekes és újszerű tartalmakat.)

(MOB; Merényi Krisztina; fotó: MOB)