Tokióba utazott Thomas Bach – a NOB-elnök és a japán miniszterelnök szerint is lesz olimpia

Tokióba utazott Thomas Bach – a NOB-elnök és a japán miniszterelnök szerint is lesz olimpia

2020. 11. 16.
Megosztás


Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn Tokióban bejelentette, hogy az ez évről jövő nyárra halasztott olimpiai és paralimpiai játékokat mindenképpen megtartják a japán fővárosban.

A 66 éves német sportvezető először utazott el személyesen Tokióba azóta, hogy márciusban bejelentették, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a világ legnagyobb sporteseményének megrendezését.

Szuga Josihide a Bachhal folytatott egyeztetés után hétfőn azt nyilatkozta, „elhatározta”, hogy Tokió jövőre otthont ad a játékoknak, ez lesz „a bizonyíték arra, hogy az emberiség legyőzte a vírust”. Bach ehhez hozzátette, biztos abban, hogy nézők is lehetnek majd a versenyhelyszíneken, és a NOB arra törekszik, ha addigra rendelkezésre áll a vakcina, akkor a sportolókat beoltsák majd a játékok előtt. A NOB-elnök a japán miniszterelnökkel együtt „teljes mértékben elkötelezett” az olimpia és a paralimpia sikeres megrendezése mellett.

Thomas Bach a helyszínen ellenőrzi az előkészületeket, találkozott Koike Juriko tokiói kormányzóval (felső kép), valamint a helyi szervezőbizottság tagjaival, köztük Mori Josiróval, a 2020-as tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnökével (alsó kép), akivel közös sajtótájékoztatót is tartott. Bach várhatóan Szuga elődjével, Abe Sindzóval is találkozik, és díjat ad majd át a korábbi miniszterelnöknek, aki egészségi állapota miatt mondott le augusztus végén, de nagy szerepet vállalt abban, hogy Tokió megpályázta az olimpiai rendezést.

Thomas Bach kedden az olimpiai falut, valamint az olimpiai stadiont tekinti meg, illetve sportolókkal is egyeztet a helyszínen.

„Közös célunk, hogy a játékok megrendezése és az olimpiai láng fellobbantása legyen a fény az alagút végén” – jelentette ki Bach.

A játékok tervezett megnyitójára kevesebb mint 250 nap múlva kerül sor.

(MTI-MOB; fotó: MTI/AFP/AP/Nogi Kazuhiro, MTI/AP/Szaszahara Kodzsi, MTI/Xinhua/AP/Du Hsziaoji)