Torna: Juniorok dupla téttel

Torna: Juniorok dupla téttel

2014. 05. 14.
Megosztás

Jól szerepelt a pódiumedzésen a Dévai Boglárka, Kovács Zsófia, Csányi Julianna, Székely Dóra és Honti Kitti alkotta junior válogatott a tornászok szófiai junior Európa-bajnokságán.

Draskóczi Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Honti, Dévai és Kovács kiemelkedett, így mindannyian biztos indulók mind a négy szeren.

A szerdai selejtező Honti Kitti és Dévai Boglárka (a képen) számára külön téttel bír, hiszen ezen a versenyen lehet kvalifikálódni a nyári ifjúsági olimpiára.

Az 1999-ben született korosztály versenghet a kvótákért, Európából az egyéni összetett alapján a legjobb 19 tornász kvalifikálódhat, de országonként csak egy versenyző.

Ráadásul egy másik mutatónak is meg kell felelni, ha valaki bekerült a legjobb 19-be, akkor a levonási érték nem lehet kevesebb, mint átlagosan 7.5 pont szerenként.

A kvóta egyébként nem név szerinti, hanem országra szól.

A magyar válogatott a verseny során az első csoportba kapott besorolást. Így reggel 10:00 órakor az ugrással kezdenek a lányok, majd fél óránként a felemáskorlát, gerenda és végül a talaj következik. Az első csoportban szerepelnek a magyarok mellet az izraeliek, szlovénok, dánok, írek, azeri, fehérorosz és osztrák tornászok.

A végeredmény a 4. csoport gyakorlatainak befejezése után kb. 19:30 órakor alakul ki.

Az Eb teljes programja:

május 14. szerda magyarok: 10.00 junior selejtező
május 15. csütörtök magyarok: 15.20 selejtező felnőtt
május 16. péntek 15.00 junior csapatfinálé
május 17. szombat 15.00 felnőtt csapatfinálé
május 18. vasárnap 9.30 junior szerenkénti finálék, 14.00 felnőtt
szerenkénti finálék

(Forrás: MOB/tornaszövetség)