Berki: a munkát elvégeztem

Torna ob: Berki Krisztián új gyakorlattal nyert

2013. 08. 25.
Megosztás

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián sikeresen bemutatta új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten zajló országos bajnokságának szombati napján, és produkciójával meg is nyerte a lólengés döntőjét. A nőknél mindkét szeren Makra Noémi győzött.

A kétszeres világbajnoka teltház előtt teljesítette az ötkarikás aranyat eredményező gyakorlatánál nehezebb produkcióját, s a verseny végén elégedetten értékelte az eredményt.
"Valóban szebb ez a gyakorlat, mint a korábbi, remélem, hogy világbajnoki aranyat is hoz majd" - mondta Berki Krisztián.

Kovács István, a férfiak vezetőedzője azt mondta, tanítványa szinte hiba nélkül mutatta be az új gyakorlatot, amit ugyanakkor "még be kell versenyeznie". A vezetőedző Hidvégi Vid és Kállai Zoltán lólengés gyakorlatát is méltatta, és kiemelte, hogy a válogatott többi tagja is tudásának megfelelő gyakorlatokat adottt elő a többi szeren.

Lólengésben az ezüstérem a papírformának megfelelően a szintén olimpikon Hidvégi Vid nyakába került, aki értékelésében kifejtette, magabiztossá tette az, hogy pénteken és ma is jól sikerült a 6.7-es kiinduló pontszámú, új gyakorlata, ezért maradéktalanul elégedett a teljesítményével.

A férfiaknál az ob a vb-válogató első fordulója is, ebben az összevetésben a pénteken elért egyéni összetett és szerenkénti eredmények alapján Tálas Bence áll az élen 38 helyezési ponttal, második Vágner Levente (19), harmadik pedig Vecsernyés Dávid (18). A válogató következő fordulója szeptember 4-én lesz. A vb-re utazó válogatottba két tagot Kovács István jelöl, a további három helyre a helyezési pontok alapján kerülhetnek be a tornászok.

A nőknél Makra Noémi mind ugrásban, mind felemás korláton fölényesen diadalmaskodott, s azt mondta, ma jobban ment neki a versenyzés, mint pénteken, amikor az egyéni összetettben nyert.
"A felemás korlát még nem az igazi, de a szeptember végén kezdődő antwerpeni vb-re teljesen összeáll majd" - értékelt röviden Makra.

Draskóczi Imre vezetőedző is elégedetten értékelte Makra teljesítményét, és bizakodik abban, hogy a felemáskorlát a vb-ig még „tisztább” lesz.

A viadalon ünnepélyes keretek között hosszabbított szerződést a következő olimpiai ciklusra a Magyar Torna Szövetség a Hummel Magyarország Képviselettel, Kocsis György ügyvezető nemcsak a szervezettel, hanem Berki Krisztiánnal is hosszú távú együttműködést írt alá.

Folytatás vasárnap 10.30 órától a szerenkénti döntők második napjával.

Eredmények:

férfiak:
lólengés, Bajnok: 1. Berki Krisztián (UTE) 15.800 pont, 2. Hidvégi Vid (KSI) 15.350, 3. Kállai Zoltán (BHSE) 15.100
talaj, B: Mihók Ádám (BHSE) 13.900 pont, Szabó Nándor (Bercsényi DSE) 13.900, 3. Tálas Bence (UTE) 13.600
gyűrű, B: Tálas 14.650 pont, 2. Vlacsil Attila (FTC Ybl Tervező) 14.200, 3. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13.900

nők:
ugrás, B: Makra Noémi (TC Békéscsaba) 13.800 pont, 2. Jáger Nikolett (KSI SE) 12.900, 3. Tóth Boglárka (Delfin SI SE Szombathely) 12.750
felemás korlát. B: Makra 13.100 pont, 2. Csillag Tünde (Delfin SI SE Szombathely) 12.050, 3. Romhányi Eszter (KSI SE) 11.800

(Forrás: torna szövetség)