Edzőmérkőzésekkel, tornával készül a fiú kézilabda-válogatott az EYOF-ra

Tornagyőzelemmel hangolt az EYOF-ra a fiú kézilabda-válogatott

2017. 07. 20.
Megosztás


A fiú kézilabda-válogatott Vágó Attila irányításával a Szlovénia, Horvátország és Magyarország részvételével megrendezett Három nemzet tornáján vett részt. A két vendég gárda is a győri EYOF-ra készűl. A horvátokat a magyarokkal egy csoportba sorolták be.

A magyar együttes a szlovén korosztályos válogatottal kezdett, ahol szoros mérkőzésen Szlovénia egy gólos győzelmet aratott, majd a folytatásban Horvátország ellen léptek pályára a mieink, és egy sima első félidőt követően, öt góllal nyert a magyar fiú serdülő-válogatott. A magyar csapat első helyen végzett a tornán.

Július 24-én Németország ellen kezdi meg szereplését a válogatott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.

Vágó Attila szövetségi edző számolt be a csapat felkészűléséről. „Júniusban kezdtük meg a felkészülést Veszprémben, ezt követően tettük át székhelyünket Győrbe, így van időnk ráhangolódni az itteni csarnokra, amely az EYOF-nak ad otthont. Tizennyolc játékossal kezdtük a munkát, mára már tizenöten maradtunk. Nagyon nehéz döntés volt a keretszűkítés, hiszen mindegyik játékos kiválóan játszott, jól teljesítettek mind csapatban, mind egyénileg. Ami megnehezítette a helyzetünket, hogy két mérkőzés is elmaradt a felkészülés során, így egyedül a három nemzet tornáján mérkőzhettünk meg más nemzetek korosztályos csapataival.”

„Látszott, hogy még nincs játékban a csapat, taktikailag sem jöttek még elő a begyakorolt elemek, lámpalázas, kapkodós mérkőzést játszottunk Szlovénia ellen, a horvátok ellen viszont nagyszerűen teljesített a csapat, és végül tornagyőztesek lettünk. Ez óriási erőt adott a fiúknak. Még vannak hiányosságaink, pár napunk még van az EYOF-ig, ez idő alatt kijavítjuk a hibákat. A csapat nagyon együtt van, egymásért küzdeni tudó játékosokról van szó.”

A magyar keret Németországgal, Horvátországgal és Dániával került egy csapatba, a játékok első napján a németek ellen kezd a csapat. „Nehéz véleményt alkotni az ellenfelekről, hiszen nincs sok információnk róluk. A német valószínűleg erős, magas, jó felépítésű csapat lesz. A horvátokkal a Három nemzet tornáján volt szerencsénk találkozni, nehéz ellenfélnek tartom őket, de legyőzhető együttesről van szó. Dániáról tudunk a legkevesebbet, a skandinávokat serdülőkorban még nem igen versenyeztetik. Biztos vagyok benne, hogy egyénileg jó játékosok érkeznek tőlük, de úgy gondolom, hogy csapatként még nem egységesek” – értékelte az ellenfeleket Vágó Attila.

A magyar fiú serdülő-válogatottnak az EYOF lesz az első komoly megmérettetése. „Célunk, hogy továbbjussunk a csoportból, de elég erős a mezőny, gyakorlatilag bárkiből lehet első és utolsó. Csapatként kiválóan működünk együtt, nagyon erősek vagyunk a kapuban, a két szélen, beállóban, illetve jobbátlövő pozícióban. A legnagyobb ellenfelünk csak magunk lehetünk. A csapatnak óriási motivációt ad, hogy hazai pályán szerepelhet, azonban ez egyfajta stresszhelyzetet is teremt, hisz bizonyítani akarnak a közönségnek. Ha ezt a nyomást leküzdjük, akkor képesek leszünk azt nyújtani, amit tudunk” – tette hozzá a szövetségi edző.

A Három nemzet tornájának magyar eredményei:

MAGYARORSZÁG-SZLOVÉNIA 18-19 (8-9)
Játékvezetők: Szakállas, Varasdi (magyarok).
MAGYARORSZÁG: Győri, Merkovszki (kapusok), Tóth 1, Szép-Kis 3 (1), Czakó, Kovács, Gál, Kecskés 1, Dobi 1, Bálint 3, Szász 3 (1), Fülöp, Papp B. 2, Széles 3, Kurucz, Papp K., Vajda 1. Szövetségi edző: Vágó Attila.
SZLOVÉNIA: Luka, Jost (kapusok), Jernej 1, Kristijan, Nik 2, Tilen, Domen 3, Peter, Brin, Matic 3, Domen 2 (2), Jan 1, Jezernik 2, Jaka, La 2, Timotej 3, Tadej. Szövetségi edző: Aleksander Markl.
Kiállítások: 10, ill. 16 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2.

MAGYARORSZÁG-HORVÁTORSZÁG 25-20 (13-5)
Játékvezetők: Réti, Szedmák (magyarok).
MAGYARORSZÁG: Győri, Merkovszki (kapusok), Tóth 2, Szép-Kis 5 (2), Czakó, Kovács, Gál 2, Kecskés 2, Dobi, Bálint 2, Szász 5 (3), Papp B. 4, Széles 3, Papp K., Vajda. Szövetségi edző: Vágó Attila.
HORVÁTORSZÁG: Lucin, Puric (kapusok), Marin 3, Stracevic, Barbic, Ivankovic 1, Safranko 1, Mileta 6 (4), Koler, Nacinovic 2, Kastelan, Sirotic 4, Martinovic 1, Leskovic 1, Sincic 1 (1), Probetic. Szövetségi edző: Boris Nemec.
Kiállítások: 14, ill. 4 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 5/5.

A csapat játékosainak fényképét itt megtekinthetik. Az EYOF részletes programját itt megtalálják.

(keziszovetseg.hu)