Tóth Adrienn vk-döntős, Gyenesei és Kovács Sarolta kiesett

Tóth Adrienn vk-döntős, Gyenesei és Kovács Sarolta kiesett

2012. 03. 10.
Megosztás

A magyarok közül egyedüliként Tóth Adrienn (a képen) szerepelhet az egyesült államokbeli öttusa-világkupa női versenyének szombati döntőjében.

A sportág nemzetközi szövetségének (UIPM) honlapja szerint a tavalyi Eb ezüstérmese magabiztos teljesítményt nyújtva a negyedik helyen végzett az A-csoportban.

Ugyanitt indult a 2011-ben világbajnoki második Kovács Sarolta is, ő azonban – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – a vívás során visszalépett, mert a fájós lába nem bírta a terhelést.

A B-csoportba sorolták Gyenesei Leilát, aki – elsősorban gyenge, 800 pont alatti vívása miatt – a 16. helyen végzett, ez pedig nem volt elég a döntőhöz. Népes, 78 fős mezőny jött össze, emiatt három csoportot alakítottak ki, és mindegyikből az első 12 biztosította a helyét a fináléban.

Pénteken a férfiak selejtezőjét bonyolítják le az észak-karolinai Charlotte-ban.

(Forrás: MTI)