Tóth József: Hihetetlen szakmai innováció jellemzi a KSI judoszakosztályát

Tóth József: Hihetetlen szakmai innováció jellemzi a KSI judoszakosztályát

2014. 12. 01.
Megosztás

"Szorgalom, szervezettség és hihetetlen szakmai innováció" - így jellemezte Tóth József, a MOB utánpótlásosztályának vezetője a KSI judoszakosztályát azon az ünnepségen, ahol az együttes az októberi eredményei alapján átvette a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos vásárlási utalványt.

A hónap közönségdíját a BVSC-Zugló asztaliteniszezői vitték.

A díjátadón Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője azt emelte ki, a díj történetében harmadszor nyert a KSI valamely szakosztálya - kajak-kenu, öttusa, judo - és másodszor cselgáncsszakosztály - előző hónapban a Gercsák Szabinával felálló Hell miskolciak.

Tóth József Héraklész-igazgató szakmai szemmel közelítette meg a KSI-t és annak októberi nyertes szakosztályát. "Friss statisztikát tudok mondani, épp most értékeltük a Héraklész program tizenkét éves működését. Abból kitűnik, hogy több mint egy évtized alatt, az érintett húsz sportágat figyelembevéve a Héraklész-válogatottaknak messze a KSI adta a legtöbb utánpótlás-korú sportolót, jócskán felülmúlva a második helyezett BHSE-t" - hangsúlyozta a sportvezető. Tóth József méltatásában kiemelte, a müncheni ötödik helyezett dr. Hetényi Antal által alapított és a mai napig is vezetett, mintegy kétszáz fős szakosztály innovatív működésére jellemző az új ötletek, információk bevonzása, tovább gonndolása, felhasználása.

"A díj történetében sokáig nem nyertek cselgáncsozók, most pedig egymás után kétszer is, ez mutatja a sportág erejét" - fogalmazott Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezetője, majd hozzátette, A hónap műhelye egy olyan díj, ami hidat jelent az utánpótlás és a felnőtt sport között, erre jó példa a még utánpótláskorú, de a felnőttek közt is sikeres Joó Abigél vagy Tóth Krisztián személye.

"Két év után mérleget lehet vonni, a díj sikeres, elérte a célját, várja a közvélemény és a sportszakma, egyre nagyobb a presztízse" - húzta alá a cégvezető. Pósfai Gábor arról is beszámolt, a Decathlon 2014-ben 50 millió forintot költött szabadidő- vagy utánpótlássport támogatására. "A díjat folytatjuk jövőre is, és újítások bevezetésén is gondolkozunk" - tette hozzá.

"Jól esik, hogy van egy olyan szponzor, ami nem a felnőtt olimpikonokat, az "aratást" támogatja, hanem az utánpótlást, a "vetést" - fogalmazott Hazsik Endre, a KSI elnöke. A sportvezető méltatásában és köszönetében hangsúlyozta, hogy példaértékű munka folyik a zuglói klub műhelyeiben, ahol a szerény körülmények ellenére a munka és az elszántság vezeti a sportolókat sikerre.

Pánczél Gábor a versenyzőinek és a kollégáinak egyaránt köszönetet mondott. "A versenyzőink sikerén keresztül van lehetőségünk megdicsőülnünk, ezt köszönöm nekik" - hangsúlyozta.

A KSI szakedzője, a MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere a rengeteg eredmény közül nem kívánt semmit kiemelni, Tóth Krisztián junior vébé-aranyával kapcsolatban azonban elmondta, ez egy állomás versenyzője számára. "Nagy dolog, szép eredmény, mellyel Krisztián átírta a judo történelemkönyvét, de számára ez a junioreredmény egy állomás, nem dimenzionáljuk túl!" - fogalmazott Pánczél.

Az egyre népszerűbb – és ez év eleje óta százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazott – közönségszavazás győztese a szintén szép eredménysort felmutató BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya lett. A díjat átvevő Herendi Iván arról beszélt, a szakosztály alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik, de a fiatalok a felnőttek között is megállják helyüket. A szakosztályvezető teljesítményük alapján kiemelte Bruckner Mátét és András Csabát.

"Fantasztikus kezdeményezés ez a díj, ami az egész magyar sport jövőjére nézve meghatározó" - mondta Herendi.

Az Utanpotlassport.hu videója a KSI judósairól:

Az eseményen Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a novemberi teljesítmények alapján december 5-ig lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.

Kapcsolódó cikk:
Ezúttal Tóth Krisztián és a KSI judósai vitték A hónap műhelye-díjat

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)