Tóth Krisztián: Ez a díj korosztályos pályafutásom megkoronázása

Tóth Krisztián: Ez a díj korosztályos pályafutásom megkoronázása

2015. 02. 13.
Megosztás

Tóth Krisztián hatalmas elismerésnek tartja, hogy ő vehette át a győztesnek járó díjat a Héraklész Gálán férfi egyéni kategóriában.

„Nagyon örülök ennek a díjnak, rendkívül büszke vagyok rá. Ez a korosztályos pályafutásom megkoronázása” – nyilatkozta széles mosollyal az arcán judós kiválóságunk a mob.hu-nak.

„Hogy mivel érdemeltem ki a díjat? Junior világbajnok lettem, a felnőtt Eb-n bronz-, a felnőtt vb-n pedig ezüstérmet nyertem. Úgy gondolom, hogy ez az a három olyan eredmény, amivel ki tudtam vívni ezt az üvegszépséget.”

Tóth Krisztián a 90 kilogrammosok között versenyez a maga 172 centiméteres magasságával. És hogy ez mennyiben hátráltatja, vagy esetleg éppen hogy előnyt kovácsol belőle?

„Szerintem én vagyok a legalacsonyabb az első ötvenben 90 kg-ban. Ennek előnyei és hátrányai is vannak, de ugye mindig az fáj a legjobban az embernek, ami nincs. Lehet, hogy ha magas lennék, azt mondanám, inkább alacsony akarnék lenni” – mondta diplomatikusan.

A judoka lelki szemei előtt pedig már a 2016-os olimpia lebeg.

„Aki ismer, az tudja, hogy nekem már Rio a cél. Próbálok megtenni mindent azért, hogy kijussak és a lehető legjobban szerepeljek. Emellett szeretném vezetni a világranglistát.”

Tóthra az idén két rangos viadal is vár: az Európa-bajnokságot Nagy-Britanniában, Glasgow-ban rendezik április 9-12-én, a világbajnokságra a kazahsztáni Asztanában kerül sor augusztus 25. és 30. között.

(MOB)