Tóth Krisztián Rióban tenné fel a pontot az i-re

Tóth Krisztián Rióban tenné fel a pontot az i-re

2016. 06. 03.
Megosztás

Mint arról korábban beszámoltunk, Szentendrén hivatalosan bemutatták a riói olimpiára utazó magyar judoválogatottat.

Ahogy arra számítani lehetett, a világranglista alapján nyolc magyar judós szerzett kvótát az augusztusi, riói olimpiára. Három nő és öt férfi cselgáncsozó képviseli hazánkat az ötkarikás játékokon: Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg) és Bor Barna (+100 kg). A versenyzőkkel a szentendrei bemutatásuk során beszélgettünk.

„Véget ért a kvalifikációs időszak, most kezdődik igazából a felkészülés. Hosszabb edzőtáborok következnek, jó formában érzem magam, de az olimpián fog ez kiderülni. Minden verseny más és más. Nem akarom kikiáltani, hogy érmet szeretnék nyerni Rióban, elégedett lennék már azzal is, ha a legjobb öt között végeznék, de nyilván minél előbb szeretnék zárni” – fogalmazott a mob.hu-nak Bor Barna.

„Az utolsó két versenyen múlott, hogy ki tudtam jutni az olimpiára. Ha olyan formában leszek, mint Bakuban, akkor egész nap meglepetést okozhatok. Nyilván nem vagyok az esélyesek között, mivel tizenkilencedikként kvalifikáltam magam a legjobb 22-ből, de eddig is nálam magasabban jegyzetteket győztem már le. Bízom benne, hogy ez Rióban is sikerülni fog” – mondta Cirjenics Miklós.

„Az elmúlt két év nagyon jól sikerült, összességében pozitív vagyok, bravúrmeccseket tudtam nyerni és nagy skalpokat gyűjtöttem. Bízom benne, hogy Rióban fel tudom tenni a pontot az i-re, és hasonlóan jó eredményt tudok elérni, mint az előző versenyeken. Természetesen aranyérmes szeretnék lenni, ezért megyek az olimpiára, de nincs papírforma, bízom benne, hogy a közelében fogok végezni” – tekintett előre Tóth Krisztián.

„Elképesztő, hogy rangidőse lettem ennek a csapatnak, pillanatok alatt elteltek az évek. Többször elmondtam már, hogy nem tartom magam a legesélyesebbnek a riói olimpián. Megpróbálom a tudásom legjavát hozni majd. Ahogy eddig is hangsúlyoztam, a tudásom 78 százalékát ha ki tudom hozni magamból, akkor elégedett lennék” – nyilatkozta Ungvári Miklós.

„Voltak versenyek, amik jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyek kevésbé jól. Összességében jól sikerült a felkészülés, ami igazán csak most kezdődik. Remélem, olyan formában leszek, mint Havannában – utalt a kubai Grand Prix-re Joó Abigél, ahol legyőzte a világelső, olimpiai bajnok Kayla Harrisont. – Az ő stílusa fekszik nekem, de vannak olyanok, akiké nem annyira. Londonban például tőle kaptam ki, ott ő jó napot fogott ki, sokszor a judóban ezen múlik minden. Nem foglalkozok vele, hogy kit kapok a sorsoláson, ha olimpiai bajnok akarok lenni, mindenkit le kell győzni.”

A földharcos stílus nem fekszik neki, erre jó példa a szlovén Anamari Velensek, akitől az elmúlt években négyszer is vereséget szenvedett. A judoválogatott másik hölgy tagja, Karakas Hedvig éremért utazik Rióba.

„Maximalista vagyok, úgyhogy teljesen nem vagyok elégedett az elmúlt két évvel – tekintett vissza Karakas Hedvig. – Szeretném, ha az olimpiai ötödik helyet most már egy éremre tudnám váltani Rióban. Vannak olyan ellenfelek, akik jók, de viszonylag jobban fekszenek nekem stílusban. Próbálok nem foglalkozni a sorsolással, inkább maximálisan felkészülök, hogy mindent ki tudjak adni magamból.”

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)