Tóth Márton és Jansik Szilárd is Szegeden folytatja

Tóth Márton és Jansik Szilárd is Szegeden folytatja

2013. 06. 13.
Megosztás

A magyar válogatott kerettag Tóth Márton és Jansik Szilárd is a Szeged férfi vízilabda-csapatában folytatja pályafutását.

A válogatott kapus Nagy Viktor, majd a juniorválogatott centere, Sánta Dániel szerződtetése után az A-Híd Szeged VE szerdán újabb két igazolást jelentett be. Tóth Márton és Jansik Szilárd is a bajnoki bronzérmesnél folytatja pályafutását.
Tóth Márton és Jansik Szilárd egy-egy évre írt alá a Tisza-partiakhoz, míg Sánta Dánielt két éves kontraktus köti Szegdre.
A KSI-nevelésű, a Honvéddal kétszer, a Vasassal háromszor is magyar bajnoki címet nyerő, a nápolyi Posillipótól hazaigazoló 27 éves Tóth Márton a szegedma.hu-nak elmondta, nem először keresték meg Szegedről.

„Szeretnék a válogatottba bekerülni, valamint kupa- és bajnoki döntőbe szeretnék kerülni a csapattal, s erre itt Szegeden jó esélyem lehet” – mondta Tóth.

Távozók is vannak a Szegednél: Baksa László, Aaron Younger, Somogyi Balázs és Török Béla is eligazol(t), Varga Péter pedig visszavonult.

Szerdai hír továbbá, hogy négy év után elhagyja a csapatot az új-zélandi Joseph Kayes is. A 22 éves center még nem döntötte el, hol folytatja pályafutását.

(Forrás: NSO, a fotón balról: Jansik, Tóth és Sánta, facebook.com/szegedbetonve)