Tótka Sándor új edzőjével vág neki az idénynek

Tótka Sándor új edzőjével vág neki az idénynek

2013. 10. 09.
Megosztás

Új szakember vezetésével kezdi meg a felkészülést a soron következő idényre Tótka Sándor a MOL Tehetségtámogató Program ifjú kajakosa. Tótka eddig Kovács Gáborral (a képen) készült, ám a fiatal klasszis klubja menesztette a szakembert, így az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos felkészülését immáron Tóth Tibor végzi.

Tótka Sándor számára az idei évad komoly változásokat hozott, hiszen ez a mostani volt az első olyan szezon, melyet a felnőttek között húzott le. Az eredmények kiválóak, hiszen a MOL Tehetségtámogató Program kajakosa negyedik helyet szerzett a világkupa sorozatban, valamint kiharcolta az Európa-bajnoki és vb-szereplést, utóbbi versenyen pedig tagja volt a 4x200 méteres váltónak, amely bronzérmet nyert Duisburgban.

"Nehéz a felnőtt mezőny, keményebb, mint gondoltam, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is felkészültnek kell lenni. Mindkét szempontból van még mit fejlődnöm. Az eredmények alapján nagyszerűen sikerült az év, hiszen a Világkupa negyedik helyét a két válogató megnyerése követte, ott voltam az Eb-n és a vb-n is, Duisburgban ráadásul a váltóval bronzérmesek lettünk, ami minden várakozásomat felülmúlta" - mondta Tótka, akinek ráadásul a felkészülését egészségügyi gondok is hátráltatták, mandulagyulladása miatt most is gyógyszeres kezelésre szorul.

A fiatal sportoló a kajak.hu portálnak adott interjújában elmondta azt is, hogy a világbajnoság után nem tudott felhőtlenül pihenni, ugyanis az edzéseket bár nem látogatta, iskolába azért kellett járnia. A MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő fiatalember a tanulást is ugyan olyan fontosnak tartja, mint a sportot, közeleg az érettségi, tehát a jövő év ebből a szempontból is fontos számára.

Jelenleg felkészítő edzéseken vesz részt Tótka, így mennek neki a télnek, amely kemény alapozást tartogat a számára. A Kőrös Kajak SE ifjúsági olimpiai és világbajnok kajakosának ezeket a foglalkozásokat azonban immáron Tóth Tibor tartja, aki Kovács Gábort váltotta.

"Gábornak megköszöntem a nyolc éves közös munkát, egy üveg házi pálinkát ajándékoztam neki. Úgy érzem, kihoztuk a közös munkából a maximumot, de tovább kellett lépnem. Nem én, hanem az elnökség kezdeményezte a menesztését, a döntéshez egy százalékban volt közöm. Jó kezekbe kerültem, mindenben számíthatok Tibire. Nyugodt körülmények között dolgozunk, és fontos, hogy erős a csapat, hiszen a korábbi ifjúsági Európa-bajnok Győrfi Tamás is csatlakozott hozzánk" - beszélt a váltásról Tótka.

A szakember természetesen pontos tervvel kezdte meg a közös együttműködést, amelynek célja, hogy Tótka a felnőtt mezőnyben is olyan eredményeket érjen el, mint az ifjúságiak között.

"Egyes izomcsoportjai még fejlesztésre várnak. Az eddigiekkel összhangban dolgozunk, hogy megőrizzük az erényeit, de ahhoz, hogy tovább lehessen lépni és fel tudjuk építeni egy felnőtt pályafutását, szükség van finomhangolásra" – fejtette ki Tóth Tibor.

A szakember elmondta, hogy a következő idény nagy célja, hogy tanítványa a felnőtt válogatott tagja maradjon, ám fejlődése érdekében az utánpótlás-versenyeket sem hagyják el.

"Lépésről lépésre kell haladni. Az is nagy dolog volt, hogy Sanyi az idén két felnőtt világversenyen indulhatott. A világbajnoki 10. helyezését sokan nem értékelik megfelelően, a váltóval szerzett bronz pedig gyönyörű eredmény. Jó lenne, ha jövőre is bekerülne a válogatottba, de az utánpótlás-versenyeket is meg kell tartani fejlődési lehetőségként. Még nem felnőtt, vannak hiányossága. Látjuk, hogy mire képes, de nem szeretnénk, hogy kiégjen és 22 éves korára már motiválatlan legyen" - mondta az ifjú kajakos új mestere, aki hangsúlyozta, hogy Tótka fejlődésének az is elengedhetetlenül fontos része, hogy erős csapattal készülhet a jövőben is.

(Forrás: molcsapat.hu)