Tour de France: Martin nyerte az egyéni időfutamot, Froome növelte előnyét

Tour de France: Martin nyerte az egyéni időfutamot, Froome növelte előnyét

2013. 07. 11.
Megosztás

A német Tony Martin nyerte a Tour de France első egyéni időfutamát, amely a 11. szakasz volt, míg összetettben két perccel növelte előnyét az ezúttal második brit Chris Froome.

Az Avranches és Mont Saint-Michel közötti 33 km nagy nyertese egyértelműen Froome, ugyanis legnagyobb riválisai mind legalább két perccel rosszabb időt tekertek, mint ő, így közel három és fél percre nőtt az előnye. Az összetettben Froome mögött második spanyol Alejandro Valverde 13. lett, s veszített néhány másodpercet a most 11. holland Bauke Mollemával szemben.

A nagy meglepetés, hogy a kétszeres győztes, szintén spanyol Alberto Contador csak a 15. időt érte el, így az ő hátránya már közel négy perc Froome-mal szemben.

Az összetettben élen álló Chris Froome 2016-ig meghosszabbította szerződését a Sky csapatánál.
A 28 éves brit kerekes eredeti megállapodása 2014-ig szólt, ezt toldották meg szerdán további két esztendővel a felek.
Froome 2011-ben a Vuelta a Espanán, tavaly pedig a Touron lett második, míg idén a pireneusi szakaszok után egyértelmű esélyese a franciaországi viadalnak.

Eredmények:

11. szakasz, Avranches - Mont Saint-Michel, 33 km, egyéni időfutam:
1. Tony Martin (német, Omega Pharma - Quick-Step) 36:29 perc, 2. Chris Froome (brit, Sky) 12 mp hátrány, 3. Thomas De Gendt (belga, Vacansoleil) 1:01 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 42:29:24 óra, 2. Valverde 3:25 p h., 3. Mollema 3:37 p h., 4. Contador 3:54 p h.

Csütörtökön a Fougéres és Tours közötti 218 km-es etap vár a mezőnyre.

(Forrás: MTI)