Tour de France: Szlovák győzelem a hetedik szakaszon

Tour de France: Szlovák győzelem a hetedik szakaszon

2013. 07. 06.
Megosztás

Peter Sagan nyerte a Tour de France kerékpáros körverseny hetedik szakaszát.

A mezőny pénteken Montpellier-ből Albiba tekert, 205,5 kilométert teljesítve. A táv végén sprintbefutóban dőltek el a helyezések, a szlovák kerekes lényegesen gyorsabb volt ellenfeleinél, így magabiztosan végzett az élen - az idei Touron először. Másodikként a német John Degenkolb, harmadikként pedig az olasz Daniele Bennati ért célba. Összetettben továbbra is a dél-afrikai Daryl Impey vezet.

Újabb visszalépő

Feladta a Tour de France kerékpáros körversenyt az amerikai Christian Vande Velde, aki a pénteki szakaszon belekeveredett egy tömeges bukásba.
A Garmin csapat 37 éves bringása a montpellier-i rajtot követően 11 kilométerrel esett nagyot, azok után, hogy szerdán is hasonlóan járt, s azóta fájt a válla. A 11. Tourján szereplő sportoló az összetettben csak a 105. helyen állt, hátránya 15 perc 43 másodperc volt az éllovas dél-afrikai Daryl Impey mögött.
Vande Velde a 2008-as viadalon a negyedik, a 2009-esen pedig a hetedik lett.

Eredmények:

7. szakasz, Montpellier-Albi, 205,5 km:
1. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) 4:54:12 óra, 2. John Degenkolb (német, Argos) azonos idővel, 3. Daniele Bennati (olasz, Saxo-Tinkoff) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Daryl Impey (dél-afrikai Orica-GreenEdge) 27:12:29 óra, 2. Edvald Boasson Hagen (norvég, Team Sky) 3 másodperc hátrány, 3. Simon Gerrans (ausztrál, Orica) 5 mp h.

Szombaton Castres és Ax 3 Domaines között 195 kilométer vár a versenyzőkre.

(Forrás: MTI)