Továbbra is hangsúlyt fektet az idős sportolók megbecsülésére a Mező Ferenc Sportbizottság

Továbbra is hangsúlyt fektet az idős sportolók megbecsülésére a Mező Ferenc Sportbizottság

2017. 06. 26.
Megosztás


A MOB Mező Ferenc Sportbizottsága a 2017. január 1-jétől módosított sporttörvény alapján továbbra is nagy hangsúlyt fektet az idős sportolók anyagi és erkölcsi megbecsülésére. A bizottság június 26-án nyugdíjas világbajnoki érmes sportolókat, valamint kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakembereket részesített támogatásban a Larus Étteremben rendezett baráti összejövetel keretében, melyen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.

A MOB május 2-án megválasztott olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vívó elnöke e tisztében először látogatott el a Sportbizottság hagyományos eseményére, ahol személyesen mindenkit külön-külön is üdvözölt.

A MOB Mező Ferenc Sportbizottsága nevében dr. Bodnár András, olimpiai-bajnok vízilabdázó, a Sportbizottság vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd röviden összefoglalta a bizottság elmúlt négyévi tevékenységét és ígéretet tett a jelenlévőknek, hogy a jövőben is hasonló odafigyeléssel kívánják e nemes feladatukat végezni.

Az egykor hazánknak dicsőséget szerzett nyugdíjas világbajnokok nevében dr. Nagy László világbajnok kajakos (1954, Macon) mondott köszönetet úgy az anyagi, mint erkölcsi megbecsülésüket kifejező kellemes összejövetelekért.

A jelenlévők között láthattuk az egykori atlétákat, asztaliteniszezőket, birkózókat, az 1965-ben világbajnoki címet nyert női kézilabda-válogatottat, a kajak-kenusokat, tornászokat, akik hangulatos ebéd közben elevenítették fel korábbi sportolói emlékeiket.

A MOB Mező Ferenc Sportbizottságának döntése alapján összesen 64 fő részesült támogatásban.

(MOB)