Triatlonos olimpikon vendége volt a Csanádi Baráti Körnek

Triatlonos olimpikon vendége volt a Csanádi Baráti Körnek

2017. 12. 04.
Megosztás

Novemberben Tóth Tamás, a riói olimpián részt vett triatlon versenyző látogatott el a Csanádi Olimpiai Baráti Körhöz. Beszámolójából először a nagy népszerűségnek örvendő sportág legfontosabb tudnivalóit ismerhették meg a jelenlévők.

A sportágnak több szakága és versenyszáma van, az olimpiai programban az 1500 méteres úszásból, a 40km-es kerékpározásból és a 10km-es futásból álló szám szerepel, de Tokióban már egy újabb lehetőséget kapnak a versenyzők: a vegyesváltóban is küzdhetnek az érmekért. Ebben a számban egy váltóban két női és két férfi versenyző teljesíti a mini triatlont és az utolsó futó célba érkezése határozza meg a végeredményt. Az olimpiai számon kívül még sprintben, rövidtávon is rendeznek versenyeket. Népszerűek a hosszútávú versenyek is, az Ironman és a 70.3, ez utóbbi távja fele az Ironman versenynek. Megtudtuk még, hogy kiegészítésként duatlon és aquatlon versenyeket is rendeznek, az előbbi futás-kerékpározás-futásból áll, az utóbbi futás-úszás-futásból.

Tamás négy évesen az FTC-ben kezdett úszni, majd hét év múlva asztaliteniszre váltott, de rövid idő elteltével otthagyta a MALÉV ping-pongosait és triatlonozni kezdett a Lőrinc 2000 egyesületben Eszes János edzőnél. Gyorsan megszerette a sportágat, az egyesületben jó hangulat, baráti társaság és családi légkör volt. 2007-ben elfogytak mellőle az edzőtársai és átigazolt a Budaörsi Triatlon Klubba, jelenleg is ennek az egyesületnek a színeiben versenyez.

2006-ban érte el az első nemzetközi sikerét, az ifjúsági Európa-bajnokságon váltóban harmadik lett. Azóta rendszeresen szerepel világversenyeken, vb-ken, Eb-ken és Világ Kupákon. Legjobb eredményeit a vegyesváltóban érte el, 2014-ben Hamburgban a vb-n és 2016-ban Lisszabonban az Eb-n egyaránt bronzérmet nyert. Háromszor nyert országos bajnokságot, kétszer rövidtávon, egyszer váltóban. Elmondta viszont, hogy a bajnokságnak nincs rangja, a legjobbak nem indulnak és már évek óta az olimpiai szám nem is szerepel az országos bajnokság programján.

Az olimpia előtt hosszú, kétéves versenysorozaton lehetett pontokat gyűjteni a kvalifikációhoz. Neki csak a legutolsó Világ Kupa versenyen 2016 májusában Fokvárosban elért 11. helyével sikerült megszereznie az induláshoz szükséges össz pontszámot. Így az olimpiáig már csak kevés ideje maradt a felkészülésre, ezért nem tartja kudarcnak az elért 33. helyet.

A felkészülésről elmondta, hogy a hét év úszás jó alapokat adott, futásból szeretne még fejlődni, ehhez sok segítséget kap a BEAC futóitól és Szabó Imre edzőtől. Fontosnak tartja a két edzés közötti pihenést, amit alvással tölt el. Szerencsére a külföldi edzőtáborokra és a távoli Világ Kupa versenyekre biztosítottak az anyagiak, így egész évben utazik, egy hónapja Ecuadorból jött haza, rövidesen a Kanári szigetekre megy edzőtáborba. Ugyanakkor pénzdíjas versenyeken is indul, részt vesz a Bundesliga bajnokságban, a francia Grand Prix sorozatban, Olaszországban összetett bajnokságot is nyert. Céljai között szerepel a tokiói olimpia, ahol pontszerző helyen szeretne végezni. Az ELTÉ-n sportszervezői szakon tanul, de azt még nem tudja, hogy a diplomáját hol fogja hasznosítani.

Egy korábbi interjúban a következőket írták róla: „Állandóan tréfát kereső fiatalember, aki úgy tartja, hogy egy szürke marhából vagy más minőségi húsból készített kézműves nagy hamburger mindenre megoldás lehet.”

(MOA/Hencsei Pál, fotó: Róth Tamás, Blaha Judit)