Tunisz és Abuja is érdeklődik a 2022-es nyári ifjúsági olimpiai rendezés iránt

Tunisz és Abuja is érdeklődik a 2022-es nyári ifjúsági olimpiai rendezés iránt

2018. 04. 17.
Megosztás


Két afrikai főváros, a tunéziai Tunisz, és a nigériai Abuja is kifejezte érdeklődését a 2022-es nyári ifjúsági olimpiai játékok megrendezésével kapcsolatban. Rajtuk kívül korábban már Dakar, Szenegál fővárosa is tett lépéseket egy esetleges rendezés irányába, de még egyikük sem tekinthető hivatalos kandidálónak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) februári phjongcshangi ülésén megszavazta azt az előterjesztést, mely szerint a szervezetnek aktívan támogatnia kell az afrikai országok kezdeményezéseit az esetleges nyári ifjúsági olimpiai rendezéssel kapcsolatban. Az ülés után Thomas Bach, a NOB elnöke szerint egy sikeres ifjúsági olimpiai rendezés megalapozhatja a kontinens első olimpiájának a lehetőségét, mely leghamarabb 2032-ben vagy 2036-ban valósulhat meg.

A dél-koreai ülés során szó esett Szenegál esetleges szerepvállalásáról is. A NOB küldöttsége járt a Nyugat-Afrikai országban, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Dakar megüti-e a NOB kritériumai által meghatározott szintet. A küldöttség találkozott több sport- és kormányzati vezetővel és felmérték az infrastrukturális lehetőségeket, és pozitívak voltak az első benyomások.

A SportAccord bangkoki ülése alatt Christophe Dubi, a NOB olimpiai játékokért felelős ügyvezető igazgatója nyilatkozott az insidethegames-nek:

„Már történtek egyeztetések Tunéziával, Szenegállal és a nigériai Abujával videokonferenciás beszélgetések keretén belül. Több órát is szántunk rá, hogy elmagyarázzuk nekik a pályázási folyamat lépéseit és az új kandidálási módszert az ifjúsági olimpiára, melyet a pályázó városoknak követniük kell. Lényegében ez a három ország potenciális partnernek tekinthető, ami nagyon jó. Nemsokára szakértői csapatokat fogunk hozzájuk küldeni, hogy közösen dolgozzanak a projektek megvalósíthatóságán” – mondta Dubi.

A pályázó városoknak júliusban kell prezentálniuk a pályázatukat a NOB végrehajtó bizottsága előtt, majd később a munkák az értékelő bizottság elé kerülnek, ahogyan a korábbi pályázatok során is. Utána következik a NOB októberi ülése, ahol kiderül a győztes kiléte” – tette hozzá.

A svájci sportvezető szerint még túl korai arról beszélni, hogy mi lesz a Buenos Aires-i ülésen, és nem tudott pontos választ adni arra, hogy a NOB tagok több város közül szavazhatják meg a nekik legjobban tetszőt, vagy a végrehajtó bizottság jelöl ki egy várost.

„Ez egy sűrű és gyors folyamat, de egyelőre még csak a tárgyalási szakaszban járunk. A tényleges pályázási időszak július és október között lesz” – zárta gondolatait Dubi.

A 2018. október 6-18 között megrendezésre kerülő Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpiai játékok a harmadik ilyen sportesemény, korábban 2010-ben Szingapúrban, majd négy évvel később Nanjingban rendezték meg. Az afrikai kontinensen korábban még sohasem rendeztek olimpiai kötődésű sporteseményt. A legközelebb a dél-afrikai Fokváros járt a rendezés elnyeréséhez 2004-ben, de akkor végül Athén került ki végső győztesként.

A potenciális pályázók közül Tunisz korábban házigazdája volt a 2005-ös kézilabda világbajnokságnak, míg Nigériát esélyesnek tartják a 2025-ös atlétikai világbajnokság rendezési jogának elnyerésére.

(insidethegames.biz)