Túraautó-vb: Három jobb pilóta van még nálam - Michelisz

Túraautó-vb: Három jobb pilóta van még nálam - Michelisz

2013. 11. 29.
Megosztás

A túraautó-világbajnokság magyar résztvevője, Michelisz Norbert a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: Muller, Huff és Tarquini hármasát tartja egyelőre magánál jobb pilótának. A versenyző elégedett összetett hatodik helyével, mert tíz versenyhétvégén harminccal több pontot gyűjtött a tavalyinál.

Michelisz jövőre is a Zengő Motorsporttal és Hondával versenyez, fő riválisnak a Citroën, Lada, Chevrolet triót érzi.

„A szezonom az elején ment el, amikor még nem volt technikailag kész az új Hondám. Már az utolsó két versenyhétvége előtt éreztem, hogy bravúr lenne az összetett harmadik hely elérése, a záró futam, vagyis Makaó viszont mindig lutri, s ezúttal rosszul sültek el a dolgok, pedig a második futamon még volt esélyem az előrelépésre. Éppen ezért kicsit kockáztattam is a végén, bár a balesetért nem hibáztatom magam, az autóm viszont nagyon csúnyán, mondhatni totálkárosra összetört, szerencsére nem az én oldalamról jöttek belém a mögöttem érkezők” – mesélte Michelisz.

„Ha a papírformát nézem, akkor a szlovákiai versenyhétvégét követően ugyanannyi pontot szereztem már, mint az összetett harmadik, vagyis reális lett volna a dobogó, ha nincs a nehézkes technikai kezdet. Tíz versenyhétvégéből harminccal több pontot gyűjtöttem, mint tavaly, önhibánkon kívül le kell vonnunk az első két megmérettetést. A tavalyi hatodik hely megismétlése ellenére ezért sem vagyok elégedetlen, nem gondolom, hogy nem fejlődtünk volna egy év alatt. A hatodik hely megismétlésében az is közrejátszott, hogy sűrűsödött idény az élmezőny” – értékelte 2013-at a versenyző.

„Hogy hány pilóta jobb még nálam? Ki kell emelnem Mullert, világbajnokként egyértelműen kimagaslott a mezőnyből, őt utolérni és túlszárnyalni még időre van szükségem. Jól ment Huff és Tarquini is nagyon érdekes dolgokat csinált – ők mindenképpen előttem járnak még” – tette hozzá.

„Jövőre változatlanul Zengő Motorsport és Honda, pályafutásom során most először tudom már ilyen korán a jövő évi folytatást biztosra, ami a téli felkészülésemet is egyszerűsíti. A következő évadban már más szabályok szerint épülnek az autók a sorozatban, ezért a töréstől függetlenül új kocsival indulok majd. A konkurenciáról elmondható, hogy a Citroën nagyon készül Muller és Loeb leigazolásával, velük számolni kell, de 2014 a Citroënnek sem lesz sétagalopp. A Lada Huff-fal erősödött, a Chevrolet pedig sötét ló lesz az új autók építésével. Kétezer-tizennégyben reális célkitűzésem a dobogó elérése” – mondta Michelisz Norbert.

(Forrás: NSO)