Risztov Éva Turi Györggyel készül Rióra

Turi György szerint eltökéltségben is „olimpiai bajnok” Risztov Éva

2015. 10. 30.
Megosztás

Átadás-átvételi ceremóniára nem került sor akkor, amikor Debrecent elhagyva a londoni olimpiai bajnok Risztov Éva Kőbányára igazolt vissza, de egykori és egyben mostani mestere úgy gondolja, hogy erre most igazából nem is volt szükség. Arra a kérdésre ugyanis, hogy a nyílt vízi versenyek 2012-es ötkarikás aranyérmese milyen fizikai állapotnak örvend, a százhalombattai edzőtábor előtt megtartott sporttudományos felmérés egyértelmű választ adott.

„Kellemes meglepetés ért, amikor megismerkedtem a terhelésdiagnosztikai tesztek mutatóival, amelyekből az derült ki, hogy Éva a kazanyi világbajnokság után sem eresztett le, pedig másfél hónapon át nyugodtan lazsálhatott volna. Önmagában már ennek is nagyon örültem, de a fizikai felmérés eredményeinél is többet jelentett – és jelent most is – a számomra az a hallatlan eltökéltség, amit a szavaiból kiolvasok, és az edzésmunkáját nézve nap mint nap tapasztalok” – nyilatkozta Turi György a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

A 30. életévét augusztus 30-án betöltött Risztov Évának 2001-től 2005-ig is Turi György volt az edzője, abban az időszakban, amikor háromszor is világbajnoki ezüstérmes volt, kismedencés Európa-bajnokságokon pedig hat aranyérmet sikerült megszereznie.

„Tíz év után kaptam vissza Évát, aki 20 esztendősen azt hitte magáról, hogy már felnőtt emberré vált, pedig még csak egy lázongó, kiforratlan és olykor kiszámíthatatlan nagylány volt. Ma egy éles eszű, rendkívül tudatos, szófogadó és pontos Risztov Éva áll velem szemben. Elképesztő, hogy milyen változáson ment keresztül. Szokásom, hogy az edzésekre nem beesek, hanem a kezdés előtt 15-20 perccel érkezek. Akár hogyan időzítek, Éva már ott ül az irodámban, és amint vége a napi egyeztetésnek, máris siet a medencébe, ahol úgy hajt, mint egykor, a „régi szép időkben. Nemrégiben meglátogatta az edzésen Kiss László szövetségi kapitány, aki csak annyit mondott nekem, hogy 'ebből a munkából csak jó sülhet ki'…”

Turi György soha nem vallotta magát a nyílt vízi versenyek bennfentesének, de pontosan tudja azt, hogy egy hosszabb távokat teljesítő válogatott szintű úszónak milyen felkészülésre van szüksége. Ezért keresett olyan segítőtársat magának, aki ennek – a medencéshez nem hasonlítható – versenyágnak a nagy tapasztalatokkal rendelkező képviselője.

„Munkatársamra, a sokszoros triatlon bajnok és hétszeres Ironman Krajnyák Györgyre esett a választásom, aki a versenyzői évei alatt olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek a rutinos Risztov Éva javára is válhatnak. Hamarjában vettünk egy jó kis gumicsónakot és hozzá egy motort, így amint elérkezik jövőre a jó idő, ott lesz Évával együtt a kis kétszemélyes edzői csapatunk a Balatonon, és ez még az én életemben is újdonságnak számít majd” – mondta Turi György.

Az 58 esztendős mesteredző úgy gondolja, hogy nagyon is becsülni kell Risztov Éva világbajnoki tízedik helyezettként megszerzett „névre szóló” olimpiai kvótáját, amely a közeljövőben még fel is fog értékelődni.

„Az idei esztendő világbajnokságai több sportágban is azt bizonyították, hogy a londoni olimpiai érmeseinknek nem egyszer parányi különbségek miatt nem valósulhattak meg az álmai. Vannak olyanok is, akik talán már nem is javíthatnak Rióig. Ezért amondó vagyok, hogy Éva kazanyi teljesítményét a kiszámíthatatlan nyílt vízi úszásban sokra kell tartani. Mivel egy igen csak „melós” versenyzőről van szó, én egyelőre csak csendben azt is ki merem mondani, hogy a következő olimpiáján sem lesz oka a szégyenkezésre” – hangsúlyozta a kőbányai úszók vezetőedzője, a MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: Facebook)