Turistalátványosság lettünk

Turistalátványosság lettünk

2014. 07. 22.
Megosztás

Janek Györgynek, a BVSC-Zugló Szabadidő-wellness Szakosztály vezetőjének köszönhetően Zugló is turistalátványosság lett. Az „Amiért a harang szól” című rendezvény immár hatodik éve hozza lázba a külföldieket a Hősök terén.

A Janek György atlétaedző és Foltán László olimpiai bajnok kenus által megálmodott hazafias zarándoklat ma már legalább annyira hozzátartozik a főváros kulturális életéhez, mint a Vajdahunyad várában rendezett színházi estek, vagy a nagy nyári állatkerti és cirkuszi programok. Idén, július 20-án okozott kisebbfajta csődületet a kerékpáros zarándoklat, illetve az ahhoz kapcsolódó kulturális program és koszorúzás a Hősök terén.

A japán, spanyol, portugál és egyéb nációkat képviselő turistacsoportok alig győzték kattogtatni a fényképezőgépeiket a sok reneszánsz, ősmagyar öltözék, illetve a katonai díszőrség láttán.

Az „Amiért a harang szól” című rendezvénynek több célja van. Egyrészt szeretne emléket állítani a déli harangszónak, pontosabban az 1456. július 4-21. közötti törökök felett aratott nándorfehérvári diadalnak. Másrészt a Dunakanyar látványosságaira, Szentendrére, a Pilisre és a visegrádi királyi örökségekre is fel szeretné hívni a figyelmet. Harmadrészt szeretne a rendezvény egyik ötletadójának és fő támogatójának, dr. Schulek Ágostonnak is emléket állítani, akiről a kerékpáros zarándoklatot tavaly elnevezték. Az idei rendezvényen a nagy hőség ellenére több mint 40 kerékpáros teljesítette a Zugló – Budakalász – Szentendre – Leányfalu -. Tahitótfalu – Dunabogdány – Visegrád – Zugló alkotta 92 km-es távot. A zarándoklat résztvevőit pedig a Hősök terén a turisták nagy örömére - délelőtt és este is látványos kulturális ünnepség búcsúztatta és a fogadta.

Az élelmesebb turisták a jelmezek mellett több olimpiai bajnokot is felfedezhettek a nézők között. Egyikük, Foltán László szervezőként délben a harangot szólaltatta meg, de ő, és Sákovicsné Dömölky Lídia, illetve Varga János is szívesen álltak a turisták fényképezőgépe elé.

(Riersch Tamás)