Turnusváltás Lausanne-ban

Turnusváltás Lausanne-ban

2020. 01. 16.
Megosztás

Hazatért az első magyar csapat, megérkezett a svájci fővárosba a második honi különítmény. Sportolóink közül csupán a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna volt ma érdekelt. Megtartották a curling vegyes párosok sorsolását. A lausanne-i téli ifjúsági olimpia 7. versenynapjának összefoglalója.

A 2020-as lausanne-i játékok sajátossága, hogy a versenyeket két hullámban bonyolítják le – először az ifjúsági olimpiák történetében –, ennek megfelelően pedig a versenyzőket is két turnusban szállásolják el. A magyar csapat egyik fele már haza is indult csütörtökön délelőtt Lausanne-ból, a másik számára viszont csak most kezdődik az esemény.

Az új szállásolási rendszert annak érdekében vezették be a svájci szervezők, hogy több fiatalnak tudjanak versenyzési lehetőséget biztosítani, jelentős infrastrukturális költségek nélkül. A módszernek köszönhetően 1872 sportoló kapott sanszot a bizonyításra – ez 42%-kal több, mint 2016-ban.

A ma hazautazó első különítmény

A magyar alpesi sízők és jégkorongozók (köztük négy érmesünkkel), valamint a műkorcsolyázó (és bronzérmes) Schermann Regina számára befejeződtek a küzdelmek, ők ma utaznak haza. A gyorskorcsolyázó Bíró Hannára még egy tömegrajtos verseny várt ma, a curlingesek pedig a szombaton kezdődő vegyes párosok mezőnyében folytatják szereplésüket.

A csapat másik fele, így a rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Péter és Somogyi Barbara, a sífutó Kocsik Eszter, a síugró Molnár Flórián, a snowboardos (cross) Vincze Zsófia, valamint a freestyle síző (sí cross-os) Hoque Isbat Áron csütörtökön este érkeztek meg az olimpiai fővárosba.

Sportolóink közül így csupán a St. Moritz-ban versenyző Bíró Hanna volt érdekelt a mai versenynapon. Gyorskorcsolyázónk számára a lány tömegrajtos verseny volt terítéken, itt azonban 16. helyen zárta elődöntőjét, így nem jutott be a szám fináléjába.

Ma tartották a curling vegyes párosok sorsolását. Tatár Lőrinc a svájci Xenia Schwallerrel, Szarvas Kristóf a német Zoe Antes-szel, Nagy Laura a kanadai Nathan Younggal, Joó Linda pedig az olasz Simone Pifferrel alkot egy duót a verseny alatt. Szarvas Gábor a Schwaller-Tatár és a Joó-Piffer párost edzi az elkövetkezendő napokban.
A teljes sorsolás ide kattintva elérhető.

(MOB)