U17 EB: Ötödik helyért mérkőzhetnek a lányok

U17 EB: Ötödik helyért mérkőzhetnek a lányok

2013. 09. 08.
Megosztás

Fölényes, 18-5-ös győzelmet aratott az U17-es magyar leány-válogatott Ukrajna ellen az isztambuli Európa-bajnokságon, így vasárnap az ötödik helyért játszhat.

A meccs előtt hangosabb volt a magyar tábor, a kezdő sípszó után viszont többször hallhattuk Petrovics Mátyás utasításait vagy a kispad biztatását, és a vízben is a magyar lányok akarata érvényesült. Ugyan a labdát az ukránok hozták el, és már az elsőre támadásban emberelőnyből próbálkozhattak, az első gólt mégis Kuna Szonja szerezte. Gyors egymásutánban Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra is betalált, s bár ekkor az ellenfél is eredményes volt, Kunát és Gurisattit ez nem gátolta az újabb gólszerzésben. A negyedet az ukránok sikeres ötméretese zárta (5-2).

A lányok tettek róla, hogy a második játékrészben se unatkozzunk. Különösen Gurisatti volt elemében: Tamás Viktória gólja után kétszer is mattolta az ukrán kapust, s bár a zárszó ismét az ellenfélé lett, ezt 10-3-as vezetéskor gyaníthatóan senki sem bánta.
Az már látszott, a negyeddöntőben az olaszok elleni nagy vereség után (17-4 lett a taljánoknak) az ukránok nem ezen a meccsen szerzik vissza az önbizalmukat. A Petrovics-tanítványok tartották az első két negyed sormintáját, azaz, ezúttal is ötször találtak kapuba, a találkozón először 14-4-nél tíz góllal vezettek (15-5).

Az amúgy is remekül működő védelem a záró etapban tökéletesen zárt: a kapuban immár Tímár Maja (Gábor Kincsővel igazságosan elosztották a játékidőt) fogta magabiztosan az egyre kószább ukrán kísérleteket. Elöl pedig nem állt le a henger, Kuna Szonja ötméteresből majd ajtó-ablak helyzetben is betalált, az i-re a pontot pedig Ritz Anna remek lövése tette fel.
Így vasárnap, magyar idő szerint 15:30-kor Oroszország ellen az ötödik helyért játszhat az együttes.

Petrovics Mátyás így értékelte a sokgólos győzelmet:
“Végig nagy tempóban, fegyelmezetten játszott csapatom. Erre lesz szükségünk holnap az oroszok ellen is, az 5. helyért.”

U17-es női vízilabda-Európa-bajnokság, Isztambul, az 5-8. helyért
Magyarország-Ukrajna 18-5 (5-2, 5-1, 5-2, 3-0).
A magyar gólszerzők: Kuna 5, Gurisatti 4, Szilágyi 3, Horváth 2, Sinka 1, Ritz 1, Tamás 1, Leimeter 1.
Emberelőny: 6/5, ill. 4/1. Ötméteres: 2/2, ill. 1/1

(Forrás: utanpotlassport.hu)