U18 leány Eb: Hosszabbításban vesztették el veretlenségüket lányaink

U18 leány Eb: Hosszabbításban vesztették el veretlenségüket lányaink

2013. 08. 22.
Megosztás

Óriási, hosszabbításos csatában vesztette el veretlenségét a miskolci U18-as B-divíziós Eb-n a korosztályos női kosárlabda válogatott.

Szünetben még 8 ponttal vezettek lányaink a remek szerkezetű bosnyák együttes ellen, a második félidőben azonban inkább ellenfelünk akarata érvényesült. 81 másodperccel a befejezés előtt még 5 pontos hátrányban volt csapatunk, ám sikerült hosszabbításra menteni a mérkőzést. Ott aztán az utolsó szó a bosnyákoké volt. csütörtökön le kell győzni a belgákat.

Bosznia-Hercegovina volt az első ellenfél a középdöntőben. Aki egy kézlegyintéssel elintézné a bosnyákokat, jelezzük, arról a területről régebben, még a jugoszláv korszakban olyan idehaza is jól ismert klasszisok kerültek ki, és lettek többek között olimpiai ezüstérmesek, mint Vesna Bajkusa vagy Razija Mujanovic.

Remek szerkezetű csapat várt a mieinkre, Sara Boric 195, Nikolina Dzebo pedig 190 centire nőtt. Előbbi - közel két perc elteltével - a vezetést is megszerezte csapatának. Az ellenakcióból Dubei Debóra remek triplával felelt. E találat megnyugtatta a mieinket, sőt bénítólag hatott a bosnyák lányokra. Csapatunk egy 7-0-ás 50 másodpercet repesztett. A negyed közepén kezdett magára találni a bosnyák csapat, s Dzebo hármasával 1 pontra feljött. A padról érkező Zsilinszki Lilla, Raus Vivien és Bodnár Fanni is villant, de a mieink számára szinte tarthatatlan, az első negyedben 9 pontig jutó Dzebo révén a bosnyákok tartották a lépést csapatunkkal.

A második negyed elején a fölöttébb dallamos kereszt, ám hasonlóképpen nyelvtörő vezetéknévvel megáldott Esmeralda Skrjelj kosarával átvette a vezetést ellenfelünk. Szerencsére e kellemetlen állapot csupán 18 másodpercig tartott, Varga Barbara révén visszavettük a vezetést. Ettől új erőre kaptunk, parádézott a kispad, jött egy dupla Horváth Bernadettől, majd egy hármas Raustól - majd egy időkérés bosnyák részről. Andela Delic révén próbáltak kapaszkodni a bosnyákok. Ami az első szakaszban Dzebo, az a másodikban A.Delic volt bosnyák részről, ekkor ő szórta meg fiataljainkat, a negyed közepén ismét ott lihegett riválisunk a mieink nyakán. Szerencsére amikor megközelítette csapatunkat Bosznia-Hercegovina, mindig tudtak újítani lányaink. 25-23 után igazi csapatként, több játékosunk is kosarat szerzett, s a félidő hajrájában a védekezés is határozottabb lett, volt, hogy ellenfelünk képtelen volt kosárra dobni támadóideje alatt. Egy 10-3-as rohammal megugrott csapatunk, ám A. Delic hármasával ismét szorosabb lett a meccs. Az utolsó szó azonban az ismét nagyot játszó Zsilinszki révén a mi lányainké volt, akik 8 pontos előnnyel fordultak.

Szünet után Nagy Dóra, majd Böröndy Vivien kosaraival hamar 10 pontra nőtt előnyünk - közben a bosnyákok bedobtak egy büntetőt. Utána az első félidőben a bosnyák tornyok között 3 gólpasszt is kiosztó Dobos is megszerezte első kosarát. Az első félidőben látott üldözőverseny folytatódott, ismét Dzebo lépett elő vezéregyéniséggé a bosnyákoknál, akik a negyed közepén 3 pontra feljöttek megtorpanó fiataljainkkal szemben - Peresztegi Nagy Ákos pedig időt kért. Utána pedig kiegyenlítettek a 8-0-ás futást bemutató bosnyákok, amikor Raus dobott fontos hármast. Végül egyetlen pont előnnyel várhatták lányaink a záró szakaszt.

Az Dobos kosarával kezdődött, utána azonban közel 5 percig nem szerzett pontot csapatunk, miközben a bosnyákok ötöt, így fordítottak. Az utolsó 5 percnek megint hátrányból vágtak neki lányaink. Nagy Dóra értékesített 1 büntetőt, majd Dubei kosarával visszaszereztük a vezetést. Erre feleltek a bosnyákok Melisa Brcaninovic révén. Utána a másik Delic, Nikolina is villant, Peresztegi pedig újra időt kért. Újabb bosnyák kosár született, Brcaninovic megrázta magát a végjátékra, 2 perccel a vége előtt 5 pont volt a hátrány. Dubei hagyott ki 2 büntetőt, a záró szakaszban ismeretlen kezek szinte bedeszkázták a gyűrűt. Nem sokkal később a diósgyőriek ifjú üdvöskéjének nem remegett a keze a vonalról, nem egészen másfél perccel a vége előtt visszajöttünk 3 pontra. Szoros védekezéssel sikerült megakadályozni, hogy ellenfelünk 5 másodperc alatt játékba hozza a labdát, Horváth Bernadett pedig 1 perccel a vége előtt triplát dobott és ezzel kiegyenlített. Az izgalom a tetőfokára hágott, az utolsó percben nem esett több kosár, következett a hosszabbítás. Csapatunkból Dobosnak és Vargának volt 4-4 hibája, a bosnyákoktól senkit nem fenyegetett közvetlenül a kipontozódás veszélye. A lélektani előny viszont a mieinknél volt.

Az első pontra közel másfél percet kellett várni, Dubei értékesített egy büntetőt. Azonnal felelt rá A.Delic egy duplával. Elkeseredett csata dúlt a pályán, mindkét fél részéről több eladott labdával. Ismét sikerül megakadályozni a bosnyákok kosárra dobását 24 másodperc alatt, majd 36 szekundummal a vége előtt Dubei duplájával visszaszereztük a vezetést. A.Delicnek erre is volt válasza, 27 másodperccel a vége előtt Bosznia-Hercegovina visszaszerezte a vezetést. Peresztegi Nagy Ákos időkérése után 4 másodperccel a vége előtt az előző percek hőse, Dubei próbálta megszerezni a nyerő kosarat - ezúttal azonban célt tévesztett, így elvesztette miskolci veretlenségét csapatunk.

Ezt a csatát elvesztette a csapat, ám a négy közé még bejuthat, de ehhez csütörtökön le kell győzni azt a belga csapatot, amely a csoportmeccsek során 20 ponttal verte a bosnyákokat. Nagyon nehéz lesz, de veretlenség súlya már nem nyomja a lányok vállát...

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 65-66 hosszabbítás után (15-14, 22-15, 15-22, 10-11, 3-4)
Magyarország: Nagy D 9., Böröndy 4, Dubei 12/3, Pogány 4, Dobos 6. Cs: Zsilinszki 6, Horváth B 7/3., Raus 10/6, Bodnár 3, Varga B. 4.

(Forrás: hunbasket.hu)