U20-as Eb: 41 pont is elég volt a magyar sikerhez

U20-as Eb: 41 pont is elég volt a magyar sikerhez

2012. 08. 21.
Megosztás

Pontszegény csatában, a mérkőzés utolsó négy pontjának megszerzése révén Magyarország hétfőn 41–38-ra legyőzte Bulgáriát, így három mérkőzés után százszázalékos mérleggel áll az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, a B-divízió Csehországban zajló küzdelmeiben.

A magyarok kezdtek jobban, a második negyedben a bolgárok átvették a kezdeményezést, és a harmadik negyed elején 24–17-re elhúztak. A magyar csapat a játékrész végére felzárkózott, majd az utolsó negyed hajrájában egymás után négy pontot elkönyvelve győzött. Mansaré Anna 10 ponttal lett a legjobb magyar dobó.

Ez volt az Eb eddigi pontokban legszegényebb mérkőzése. 55 pontnál kevesebbel eddig nem lehetett mérkőzést nyerni – sőt a 41 pont a harmadik legalacsonyabb, amit a csehországi viadal eddig befejezett három fordulójában jegyzőkönyveztek.

Ezzel együtt a magyar mérleg biztató: Farkas Sándor csapata a kiélezett végjátékból mindannyiszor sikerrel jött ki, és három mérkőzés után százszázalékos. A körmérkőzés végén három csapat jut fel az A-divízióba.

U20-AS NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG,
B-DIVÍZIÓ, KLATOVY (CSEHORSZÁG)
Augusztus 20.:
Magyarország–Bulgária 41–38 (12–10, 5–12, 12–6, 12–10)
Magyarország: Baksa 2, Fuisz 7, Velkey 6/3, Mansaré 10, Licskai 8 Csere: Adamecz, Szabó F 1., Vágvölgyi 3, Czirják, Mányoky 2, Szabó B. 2

A MAGYAR CSAPAT TOVÁBBI PROGRAMJA

Augusztus 21., 13.30: Magyarország–Románia
Augusztus 22., 13.30: Magyarország–Svájc
Augusztus 24., 15.45: Magyarország–Németország
Augusztus 25., 13.30: Magyarország–Görögország
Augusztus 26., 15.45: Magyarország–Belgium

(Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége)