Új fejezetet nyitnak a birkózók Rio után

Új fejezetet nyitnak a birkózók Rio után

2016. 08. 30.
Megosztás

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) rendkívüli elnökségi ülésen értékelte a sportág riói szereplését, valamint kijelölte az új irányokat az előttünk álló olimpiai ciklusra. Az MBSZ közleményét alább változtatás nélkül közöljük.

„A Magyar Birkózó Szövetség elnöksége rendkívüli ülésen értékelte a magyar birkózósport olimpiai szereplését. A testület pozitívumként ítélte meg, hogy a magyar színeket 21 sportágban képviselő sportolók között a 6. helyen végzett – a két ötödik helyezéssel, olimpiai pontokat szerezve, mely beleillik az elmúlt hat olimpián elfoglalt irányba.

Sajnos egy megnyert érem veszett el a bírók sajátos szabályértelmezései miatt, ennek fájó hiánya ugyanakkor csalódást keltett a hazai elvárások tükrében. A választási ígéretnek megfelelően a szövetség vezetése nem avatkozott bele a szakmai munkába, de az értékelés során megfogalmazódott a gyökeres változtatás iránti igény is. Az elnökség szándéka szerint az utánpótlás szerkezeti átalakítására, a klubok megerősítésére, a központosított olimpiai felkészülésre mindenképpen sor kerül a következő olimpiai ciklusban. Nagy hangsúlyt kapott azon törekvés is, mely szerint az MBSZ mindent megtesz azért, hogy a 2014-ben a nemzetközi szövetségben elveszített pozíciónkat visszaszerezzük, ismét lehessen magyar tag az UWW (Nemzetközi Birkózó Szövetség) elnökségében és a bírói karban továbbra is legyen képviselőnk. Minderre a hagyományaink és az eredményeink feljogosítanának bennünket.

Az elnökség felhatalmazta Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét arra, hogy az új fejezet nyitásának jegyében, a változtatások érdekében széles körű párbeszédet folytasson a honi birkózóélet meghatározó szereplőivel, a korábbi nagy bajnokokkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportolókkal. A szövetség vezetősége nyitott a továbblépés, jobbítás érdekében szakmai észrevételek befogadására. Az átalakított struktúrában működő szakágak élére pedig pályázat útján fogja kiválasztani a következő olimpiai ciklus felkészülésének az irányítóit. Fontos mozzanat még, hogy az MBSZ elnöksége Fair Play-díjra javasolja Lőrincz Viktort, a riói olimpián tanúsított magatartásának elismeréseként. Igazi sportemberként viselkedett, miután gyakorlatilag megfosztották őt a szőnyegen jogosan kiharcolt bronzéremtől.”

(MOB/MBSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)