Új Sportkutatási és Diagnosztikai Központot adnak át

Új Sportkutatási és Diagnosztikai Központot adnak át

2012. 11. 10.
Megosztás

November 15-én adják át a Nemzeti Sportközpontok új Sportkutatási és Diagnosztikai Központját.

A fejlesztéssel Magyarország egyik legintegráltabb sportdiagnosztikai laboratóriuma kezdi meg működését, ezzel nagy lépést teszünk a biztonságosabb és sikeresebb magyar utánpótlás-, illetve élsport irányába.

Ez az első állomása annak a programnak, amelynek eredményeként a következő időszakban az ország összes olimpiai központját felszereljük a legmodernebb orvosi eszközökkel.
Ma már elkerülhetetlen, hogy a magyar tehetségek kiválasztását és felkészítését a legmagasabb szintű tudományos háttér segítse, csak így fokozhatjuk sportolóink teljesítményét és közben csökkenthetjük a kockázatát olyan tragikus események bekövetkezésének, amelyekre szinte naponta látunk példát a világ sportpályáin.

Az ünnepélyes eseményen részt vesz

- Simicskó István, az EMMI sportpolitikáért felelős államtitkára
- Vígh László kormánybiztos
- Szabó Tamás, a Sportkutatási és Diagnosztikai Központ igazgatója
- válogatott sportolók

Időpont: 2012. november 15. (csütörtök), 11:00 óra
Helyszín: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., a Tornacsarnok épületében

(Forrás: NSK)