Az orosz sportolók a WADA novemberi ülésén visszakaphatják a nemzeti szimbólumaikat

Újabb öt orosz, téli olimpikon sportoló kapott eltiltást

2017. 11. 28.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az országot érintő doppingbotrány nyomán öt újabb orosz sportolót, köztük két szocsi aranyérmest tiltott el a további olimpiáktól.

A 2014-es ötkarikás eredményeiktől is megfosztott sportolók közül Alekszej Negodajlo és Dmitrij Trunyenkov a négyes bobcsapat tagjaként állhatott a dobogó tetején Szocsiban. Utóbbit egy másik eset miatt az év elején négy évre tiltotta el hazája sportági szövetsége.

A másik három, most megbüntetett sportoló között van a sílövő Jana Romanova és Olga Viluhina: előbbi váltóban, utóbbi pedig a váltó mellett sprintben nyert ezüstérmet Szocsiban.

Az ötödik érintett versenyző a vb-bronzérmes szkeletonos, Szergej Csudinov.

A NOB ebben a hónapban 19 orosz versenyzőt tiltott már el, s semmisítette meg eredményeiket doppingvétség miatt.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Jelenleg sorra tiltják el az orosz sportolókat a szocsi téli olimpián vett mintájuk újraelemzése alapján, az oroszok phjongcshangi részvételéről pedig jövő kedden dönt a NOB.

(MTI, fotó: MTI)