Gyárfás Tamás vezetésével a 2017-es vizes vb-ről egyeztettek az érintett sportágak vezetői

Újabb sportdiplomáciai siker: Budapesten lesz a FINA-sportágak legjobbjait díjazó gálaest

2015. 11. 26.
Megosztás

Újabb sportdiplomáciai siker: Budapest lesz a házigazdája 2016 január végén a Nemzetközi Úszó Szövetség „FINA Best Athletes of the Year” nevet viselő díjátadójának, amelyen kiderül, kik lettek a FINA égisze alá tartozó hat sportág legjobbjai 2015-ben.

Az futballból ismert Aranylabda-gála mintájára az első ízben tavaly Dohában került sor a 208 tagországot tömörítő szövetség ünnepi összejövetelére, amelyen szinte valamennyi FINA-tagország képviseltette magát. A magyarok számára különösen emlékezetes volt az esemény, hiszen a 2014 legjobb női úszója címet Hosszú Katinka nyerte el.

A szavazás lebonyolítására az idén is a magyar szerkesztésben megjelenő FINA Aquatics World Magazine a hivatott – ám a legnagyobb unszolás ellenére sem szivárgott ki, hogy kik kapják úszásban, műugrásban, óriástoronyugrásban, szinkronúszásban, nyíltvízi úszásban és vízilabdában a győzteseknek járó elismerést január 30-án, a Hotel InterContinentalban esedékes ünnepségen.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, a FINA alelnöke elmondta, hogy a négynapos program számos fontos eseményt vonultat fel, többek között ülésezik a FINA végrehajtó bizottsága, a Büro. „A megannyi hangsúlyos téma közül kiemelkedik, hogy eldől, ki rendezheti meg a 2021. évi FINA-világbajnokságot – amelyet eredetileg Magyarország nyert el. A látogatás kapcsán pedig már több ország jelezte, hogy élve a lehetőséggel meg akarják tekinteni a majdani színhelyeket és a szállodákat. Mindez módot ad arra, hogy a vb szervező-bizottsága közvetlen kapcsolatba kerüljön a világbajnokságon résztvevő küldöttségek vezetőivel” – mondta Gyárfás Tamás.

A 17 FINA-világbajnokságot 2017. július 15. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

(MÚSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)